Szerkesztők ajánlják Balra tart Európa és Magyarország
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Ma este a Köztársaság az utcán lesz!


2012. január 2. 08:13 | 19 hozzászólás

2012. január 1-én hatályba lép a Fidesz-KDNP egypárti alaptörvénye. Ezt az alaptörvényt egyetlen párt szavazta meg. Elfogadását nem érdemi párbeszéd vagy együttműködés, hanem botrányok és tiltakozó nyilatkozatok sokasága előzte meg.

A Fidesz-KDNP kormány olyannyira büszke művére, hogy támogatói körében meg is fogja ünnepelni a hatálybalépést annak másnapján, január 2-án, hétfőn egy gálaesttel, amit az Állami Operaházban tartanak - közpénzből.

Miközben 2012 a teljes körű, elsősorban szegényeket sújtó megszorítások éve lesz, a kormány és barátai súlyos milliókat költ saját maga megünneplésére. Ez az a torz újfeudalizmus, amit a Fidesz szánna hazánknak.

De amíg ők ünnepeltetik magukat, addig az utcán más történik.

Civil csoportok és emberek kezdeményezésére január 2-án este az Operaházzal szemben demokraták, a köztársaság, az igazságos társadalom hívei az utcán demonstrálnak majd. Együtt fejezzük majd ki, hogy miközben a Fidesznek a Parlamentben még kétharmada van, Magyarországon már az egyötödük sincs meg.

Hétfőn a Köztársaság az utcán lesz!

Hívunk Téged is, tarts a kezdeményezőkkel, tarts mindannyiunkkal. Demokrata ellenzékiként, felelős hazafiként legyünk ott az Operaházzal szemben hétfőn, mutassuk meg az országnak és a magukat ünnepeltetőknek, hogy van másik Magyarország, amelyik nem kér az egypárti elnyomásból.

Találkozzunk január 2-án, hétfőn 18:30-kor a rendezvény helyszínén az Operaház előtt!

A kisföldalatti (M1 vonal, sárga metró) január 2-án a rendezvény idején nem áll meg az Operánál. Javasolt megközelítés: az Oktogontól.

Kérjük, öltözzetek pirosba (dzseki, mellény), és hozzatok magatokkal sípot, transzparenseket, zászlót (nemzeti színűt, és MSZP-set is).

A rendezvény szervezési költségeit adományokból fedezik, amelyhez az alábbi számlaszámon gyűjtenek felajánlásokat a szervezők:
MagNet Bank: 16200010—00168250
IBAN: HU76 1620 0010 0016 8250 0000 0000
Legyünk ott mindannyian egy jobb demokráciáért, egy jobb országért, amit közösen felépíthetünk!
Az esemény Facebook oldala: http://www.facebook.com/events/331830966842012/

Számítunk Rád!

Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
4 hónapja
Tudod, ez úgy van, hogy a seggnyalókat és gerincteleneket még a gazdái se igen becsülik. Fizetik, persze, fizetik, no de azért hellyel nem kínálják..
kanász képe

kanász
4 hónapja
Reflektor csak a nyálát csorgathatta, hogy nem lehetett az Operaház meghívott vendégei között. :))

De így is kell viselkednie egy lakájnak, kiszolgálni az uraságokat, s nincs helyük a körükben.
Admin képe

Admin
4 hónapja
Aristotle: Mivel nagyon sietve kellett átállni, ezért még nincsenek áthozva az új rendszerbe. Minden adat megvan és hamarosan elérhető is lesz újra.
puputeve képe

puputeve
4 hónapja
De hiányoztál! Azért neked tegnap végtelenül rossz lehetett - sem bent, sem kint nem volt helyed... :O)))))))
Reflektor képe

Reflektor
4 hónapja
Ha a tüntetésbérletesek = a köztársasággal, akkor a hír igaz.
Dobos57 képe

Dobos57
4 hónapja
Orbán.Lázár,Szijjártó,Matolcsy takarodj !!! népirtó mocskok
viszlai képe

viszlai
4 hónapja

poligon
4 hónapja
...kisebb incidenseket leszámitva..békésen,rendben tartott a tüntetés...a demonstráció résztvevői kulturáltan tiltakoztak,nem akartak rárontani a gálaestre érkezőkre...a rendfenntartók részéről az arányosság elve nem sérült.folyamatosan hideg levegőt fujtak a tiltakozókra...a rendőrök a megkülönböztető jelzéseiket használták,jól látható volt az email cimük és a mobil telefonszámuk is...a civilruhás titkos rendőrök,a fekete bomber dzsekijükön viselték a Pintér Sándor arcképmását ábrázoló jelvényüket...vizágyut nem láttam...csak ponyvával letakart ketreceket...ahonnan kiszürödött a bengáli tigrisek izgalmának morgása...ahogy türelmetlenül várták,a tömegoszlatás idejét...
nomád055 képe

nomád055
4 hónapja
Már a kétségbeesés határán voltam az esti tüntetés nézése közben.Tömeget láttam,de erőt nem.A szónokok amatőrök voltak.Orbánra kizárólag agresszióval lehet hatni,mert ő maga is egy fékevesztett őrült akinek semmi sem drága,ha az ő hatalmáról van szó!Emelem kalapom Majtényi László előtt.A többi csak gyermeknyafogás volt.
kanász képe

kanász
4 hónapja
Valóban történelmi volt a tüntetés. Az Operaházi vendégek rejtve mehettek be magukat megünnepelni és sunnyogva hagyhatták el az épületet. Nem a fotóriporterek gyűrűjében és piros szőnyegen közlekedhettek. Ne gondolja senki, hogy ez nem hatott rájuk, és nem hallottak semmit a tüntető tömeg zajából.
Aristotle képe

Aristotle
4 hónapja
Nagyszerű érzésem lenne nekem is, ha visszakaphatnám a blogomat!!! Tud valaki arról, hogyan lehetséges ez???? Tarski/Aristotle.
Szudoczky képe

Szudoczky
4 hónapja
Nagyszerű érzés volt, hogy ilyen sokan vagyunk! Nem jött be a titkos alku, hogy majd a feketeruhás "nemtudomkik" megzavarják a tüntetést és sikerül azt "balhésok gyülekezete"-ként bagatellizálni. Jóval többen voltunk a "nemtudomkik"-nél, határozottan és dübörögve zavartuk őket haza a "nácik haza" üzenettel. A másik üzenet hasonlóan hangsúlyos volt, ami Orbánra vonatkozott. Azt gondolom, ezt a nagyságrendet nem lehet már figyelmen kívül hagyni. Csak így tovább!!!
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Én sem nevezném majálisnak, már a téli időjárás miatt sem. DE az, hogy még ma is a szélső jobbosok adtak munkát a rendőröknek, felháborító. A nagy tömeg ellenére csalódott vagyok. Bevallom, úgy mentem ki erre a tüntetésre, hogy most ... És semmi - azon kívül. hogy barátaim, majdnem az Árpádsávos zászlósok áldozatai lettek.
Citoyen képe

Citoyen
4 hónapja
Nemrég érkeztem haza. Azért én nem nevezném jónak... Mert egy tüntetés véleményem szerint soha nem lehet jó. Mert ami kiváltja, amiért ennyi ember az utcára vonul és nemtetszésének ad hangot, az valami olyat jelez, hogy nagyon nem jó irányba haladnak a dolgok. Tudom Pupu nem erre gondoltál... Már ott is több olyan infom volt, hogy többeket megtámadtak a jobbikosok. Hazafele pedig saját magam is megtapasztalhattam azt, milyen, amikor egy kigyurt , 200 kg-os fekete ruhába öltözött pasi, felhuzva a maszkját elállja az utat és minősithetetlen trágárságokkal halmoz el. A társaságunkban lévő egyik embertől el akarták venni a nála lévő magyar zászlót, nem irom le, hogy miket vágtak a fejünkhöz, hogy mik vagyunk, és semmi jogunk meggyalázni a zászlót. Lényeg, hogy nem sokon mulott, hogy tettlegességig fajuljon a dolog... "Csak" a zászló rudja tört el, miközben ki akarták csavarni a srác kezéből. Aztán hirtelen eltüntek, akkor jöttek a rendőrök... Gondolom ők látták, hogy közelitenek, van tapasztalatuk benne... Háááááááááát mit mondjak, nekem ez nem volt jó :((( Láthatóan várták az alkalmat, hogy beleköthessenek az emberekbe. De maga tüntetés azt hiszem mérföldkő volt az eddigi tüntetések történetében. A hivatalos demot teljesen máshol tartották, az Operának háttal, az Oktogon felé... Azt hiszem, akik kimentek nem igy képzelték az Alkotmány melletti kiállást, ugyhogy a hivatalos programot egy idő után többen ott is hagyták, hiszen az Opera előtt akartak tüntetni. És ott is tüntettek ! A müsor ment az Oktogon felöli részen...
valooban képe

valooban
4 hónapja
inkább valami majálisra hasonlított mintsem tüntetésre :(:(:(
puputeve képe

puputeve
4 hónapja
Jó tüntetés volt, tetszett. :O)))