Egy kerek asztal

2)Az európai közösséghez akarunk tartozni!

 

Főbb vonalaiban vegyük sorra, mire számíthatunk, ha kívül helyezkedünk az európai kereteken? A magyar földművesek egy része ma még tán kuncog is az egekbe tornázott euró-árfolyam láttán, de hamar lefagy az arcukról a mosoly, ha az EU elzárja az agrártámogatások csapját és egyúttal le is zárja a határait a szabad magyar export előtt. Az utazni vágyók számára nem lesz elég a személyi igazolvány, elővehetjük útleveleinket a fiókok mélyéből, amelyekbe hosszas várakozás után kaphatunk vízumot, ha egyáltalán. Cégek százai, ezrei húzódnak majd odébb Magyarországtól, s azonnali veszteségként jelentkezhet akár egy millió munkahely felszámolása. S ha az eddig ideterített európai pénzeket is visszakövetelik, ahhoz az MNB összes devizatartaléka sem lenne elég. Ha - és gyorsan tegyük hozzá: teljesen értelmetlenül - szembe helyezkedünk a nagyvilággal, az merő önvédelemből le fogja darálni hazánkat. Ma még ott ülünk a tárgyalóasztaloknál, amikor rólunk van szó, később viszont már a megkérdezésünk nélkül fognak dönteni megannyi olyan dologról, amelyek egyenként is halálos csapást jelenthetnek számunkra. Az elzárkózó, s a világ által is elzárt országok sorsa a nyomor, az éhezés és a kilátástalanság. Nem kell Észak-Koreáig vetnünk a szemünket, nézzünk csak körül a mai Magyarországon! Ezek a jelek alattomosan már most belopakodtak a mindennapjainkba. Az első áldozatok a kistelepüléseken magukra hagyottak, az elesettek, a nyomorékok, de főleg a gyerekek.

 

3)Az ostobaságot vegyük ki a hungarikumok sorából!

 

A magyar kormány minduntalan a szuverenitásunk megteremtését, megőrzését jelöli mindenek elé. Ez jól hangzik, csak éppen a 21. század globalizált körülményei közepette lehetetlen. Minden nemzetközi szerződés az abszolút szuverenitás egy-egy darabjának a közös gyakorlását jelenti. Márpedig Magyarország nemzetközi szerződések sokaságával integrálódott bele a fejlett világba. Szuverenitásunk tehát jelentősen átalakult, s persze nem csak a miénk, hanem mindazoké is, akikkel szövetkeztünk. Focihasonlattal élve Magyarország most olybá tűnik a világ számára, mint az a játékos, aki gondol egy nagyot, s önnön szuverenitásának teljes tudatában kígyót-békát üvöltözve össze-vissza lövöldözi a labdát. Azt hiszem, nem kell elmélyült belátás ahhoz, hogy mi ennek a következménye?

A bajok egy része már megtörtént, csak a visszakézből járó pofonokat adó kezek még nem értek el az arcunkig. A kormány szuverén döntéseinek sora landolt az európai igazságtételi fórumokon, s minden jel szerint gigantikus büntetések várhatók. Jó tudni a jelenlegi kormányt felváltani törekvőknek, hogy ezek a tíz, száz, vagy akár mindösszesen ezer milliárdokban mérhető összegek nagyobbik hányada a következő választások utáni időkben fog becsapódni a magyar költségvetés kiadási oldalába. Drága mulatság ez az orbáni értelmezésű szuverenitás! Lehet, hogy neki tetszik, de bombabiztosan az ország népe fizeti a számlát.

 

4)Hívjuk a kerekasztalhoz a fiatalokat!

 

A legnagyobb baj, amivel a mai kormány távozása után kormányozni kívánóknak (is) szembe kell nézniük, hogy ezrével hagyták el az országot az épkézláb fiatalok. Állandó lakhelyük ugyan itt maradt, így tehát olybá tűnhet, mint ha itt lennének, pedig elmentek, elmennek. Magyarországon ma még minden harmadik polgárra jut egy munkahely, tehát kimondható, hogy egy dolgozó ember önmagán kívül két másikat is eltart. Ha egy erejétől duzzadó, képzett fiatal elmegy innen, az azonnal két fővel növeli az itt maradók által eltartandók számát. Ez már rövid távon is kibírhatatlan helyzetet teremt. Ironikusan szólva, akik Európában akarnak élni, azok elmennek Magyarországról. (Nem mellesleg, akik pedig Európában élnek, azok meg egyre kevésbé akarnak hozzánk jönni.) Ám ez nem először fordul elő velünk, s mindig irgalmatlanul meg is szenvedtük. Az ellenzéki kerekasztal számára nincs is jobb első helyi javaslatom, mint hogy a fiatalokhoz szólva elsősorban nekik adjon garanciát arra, hogy itthon maradva is Európában lesznek.

 

5)Válságadók helyett fektessünk a jövőbe!

 

Fontos megjegyezni, hogy szemben a konzervatív kormányok mániákus megszorítási politikáival, az európai baloldal a gazdasági növekedés ösztönzésében látja a válságból vezető kiutat. A józan ész szerinti takarékosságon túl bármilyen megszorításnak csak akkor van értelme, ha az ebből szerzett összegek befektetésre kerülnek, tehát gyermeknevelésre, oktatásra, újításokra költjük. Javaslom, az ellenzéki kerekasztal zárkózzon fel azokhoz az európai kezdeményezésekhez, amelyek ugyan a baloldalról indultak, de mára már széles elfogadottságot nyertek. Ilyen például a jelentősebb pénzügy műveletekhez kötött ún. tranzakciós adó, amely a zavaros bankadókat (és egyéb válság-különadókat) hivatott kiváltani.

 

6)A kerekasztalnál nincs főhely! 

 

Nem szeretném kikerülni azt a kérdést, hogy az MSZP milyen szerepet szám magának az ellenzéki kerekasztalon. Mindenekelőtt azt, hogy közös rendelkezésre bocsájtjuk mindazon szakpolitikai javaslatainkat, amelyeket az elmúlt két szűk esztendőben dolgoztunk ki. Nem kívánunk másokra ráterpeszkedni, vezető szerepet is csak annyit akarunk betölteni, amennyit a többiek jó szívvel ránk ruháznak. Nyitottak vagyunk és nyitottak is akarunk maradni mindenki elképzelései iránt, semmi szándékunk nincs hintalovak hátán billegve rohamozni. Szeretnénk, ha mindenki más is hasonló szándékkal közelítene a közös megoldásokhoz. Sok mindenünk van, de tékozolni való időnk semennyi!

 

Az európai épületben szerzett lakásunk kialakítása sokba került. Az - értelmetlen - orbáni átalakítása szintén. Ennek az oda nem illő képződménynek a fenntartása sem egyszerű. Két év kártételét sok évig fogjuk nyögni. Négy évét kétszer addig. Sokba fog kerülni a visszaállítás is. Többszörös költséggel fogunk oda visszajutni, ahol 2004-ben álltunk. Felmerül a kérdés, vajon akarjuk-e mindezt vállalni, vagy inkább belenyugszunk a hovatovább Európán kívüli élet tartós sivárságába? Kint maradni is drága, visszamenni úgyszintén. A belépésről népszavazással döntöttünk. Orbánék lopakodva kifelé taszigálják az országot, fél lábbal már az ajtón kívül vagyunk. Ezért inkább állítsuk élére a kérdést, mert az alaptörvénnyel lényegében már meg is valósult a kilépés első szakasza. Márpedig erről és így nem szavazott a nép.

 

Az én szavazatom viszont ez: vissza Európába!