Bukott diktátor

Az a stádium, melyben leledzik olyan, mint mikor a család áll a haldokló ágyánál és mindenki azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne még utoljára kicsípni valamit az örökségből, miközben azzal bíztatja az ágyban fekvőt, hogy nem is olyan nagy a baj, majd meggyógyul, meglátja!

 

Hát ez a beteg bizony már nem fog meggyógyulni.

Még agonizálgat egy darabig, de lassan már jártányi ereje sem lesz, legfeljebb még dührohamai lehetnek időnként, de ha az állampolgárok megkapják az emelt energiaszámlákat meg az adórendszer által megkurtított fizetéseiket, akkor legjobban akkor teszi, ha fejére húzza a lopott libák tollából készült nemzetiszínű paplant és álmodik tovább, szépen, csendben, szerényen.

Tán maga sem gondolta volna, hogy ilyen hamar vége lesz álomvilágának és lehet, még ma is abban él, hogy ki tud mászni a saját maga által ásott gödörből, de ez csak illúzió.

 

Mikor a nyugat azt üzeni, hogy szakítani kell a jelenleg folytatott politikával és Orbánnal vagy nélküle fordulatot kell végrehajtani és meg kell változtatni az általa keresztülerőszakolt törvényeket, akkor ezzel be is árazta a Mi Boldogságunk politikai súlyát és körvonalazta jövőjét is.

Ő lesz - mégha ha marad is, - a p*nán a szőr.

De egy gyenge zsarnoknál nincs csábítóbb préda a saját falkájának sem, ilyenkor hamar előállnak a trónkövetelők.

Persze azért hibát elkövetni nem lenne szabad.

Ezidáig is az volt a gond, hogy mindenki úgy gondolt rá, mint normális politikusra, de ez súlyos tévedés volt.