Szerkesztők ajánlják Balra tart Európa és Magyarország
A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Erdélyből is jönnek a Bayer Zsolt békemenetére

via Kitekintő

2012. január 20. 10:24 | 97 hozzászólás

A magyar kormányt támogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti Békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.

A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”

A mi véleményünk

Vajon az erdélyiek akkor is jönnének a kormány mellett demonstrálni, ha nekik kellene az egykulcsos adó igazságtalanság elviselni? Akkor is ha az ők magánnyugdíj-pénztárban megtakarított pénzüket nyúlná le a kormány? Ha az ők tanulni akaró fiaik, lányaik előtt zárulnának be az egyetem kapui a megfizethetetlen tandíjak miatt? Vagy nekik ennyit ér a szavazati jog, hogy ilyenbe bele sem gondolnak?


A cikk eredetije: Erdélyből is jönnek a Bayer Zsolt békemenetére


Hozzászólások

Citoyen képe

Citoyen
4 hónapja
Az Operaház előtti tüntetés létszámával is ennyit foglalkoztál? Gondolom ha igen, akkor ellenkező előjellel... inkább lefelé, mint felfelé gondoltad a számokat. Számomra lényegtelen, hogy mit mondanak ezügyben, a lényeg a tartalmon van. Az pedig kezd kicsit büdös lenni, hiszen elhangzott több helyen, hogy juttatásokért jöttek az emberek. Mindezt akkor, amikor éppen elbukni látszik ov szabadságharca... "...menet vonult a Hősök teréről az Országház épülete elé „Nem leszünk gyarmat” jelszóval, miközben az Orbán-kormány pénzügyi „szabadságharcát” napok választják el a fegyverletételtől. Nyugatellenes jelszavak alatt vonultak a kormánypárti tüntetők, miközben a budapesti rezsim a Nyugat pénzéért kuncsorog, mert anélkül nem tart ki 2014-ig az unortodox gazdaságpolitikával az országot az államcsőd szélére sodró garnitúra országlása..." http://nepszava.com/2012/01/magyarorszag/megnegyszerezte-a-hatalom-a-tun...
fulopm0422 képe

fulopm0422
4 hónapja
Én holnap délután megyek. Nem visznek busszal és még uzsonnát sem csomagolnak.... 60km.re lakom Budapesttől, de ott leszek.
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Mert a fiatalokat nem lehet ilyen ocsmányságra lefizetni. Ja, és ők a Dísz téren voltak tüntetni.
victorb képe

victorb
4 hónapja
Bayer csak volt fideszes, Bencsik és Széles Gábor nem fideszesek. Egyébként elárulom, sok ismerősöm volt ott, és egyik sem utazott fideszes pénzen Budapestre.
fulopm0422 képe

fulopm0422
4 hónapja
Én is azt mondom, hogy sokan voltak. Teljesen mindegy a szám. Lehet 100, de lehet több is. Szomorú az, hogy kik tüntettek. Megtévesztett, megfizetett emberek és azok, akiknek jó az orbáni politika. Idős korosztály. Fiatal alig. Én nem lennék büszke... Némelyeket sajnálok. Végtelenül szomorú vagyok attól, hogy az országunk "harcban áll" és közben rohanunk a szakadék felé. Nem volt elég az országot ketté osztani, kellett még a határon túliakkal is a konfliktust megteremteni. Ehhez ért Orbán. "Oszd meg és uralkodj rajta". Ja, és a zavarosban halászni. Gyűlölködni. (nem felejteni a vereségét) Én végtelenül szomorú vagyok, mert aggódom a hazánkért! Sajnos itt nincs demokrácia és élhető élet. Na ettől vagyok szomorú.
katiicabogar képe

katiicabogar
4 hónapja
Ugyan már! Nem a fideszesek voltak? Ők csak biztosították a Budapestre utazást :))
victorb képe

victorb
4 hónapja
Higgyetek a Népszabadság tudósítójának: http://nol.hu/belfold/irdatlan_tomeg_orban_mellett "Négykor indult a menet, és nagyjából fél hatig tartott, amíg mindenki átért a Kodály-köröndön. Nem számoltam, mennyien voltak, de ennyi embert szombaton délután még nem láttam az Andrássy úton. A fideszes szervezők százezret tűztek ki minimális célként, ezt fényesen túlteljesítették." Attól eltekintve, hogy a szervezők nem fideszesek voltak, a hír igaz.
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Van aki nem tud számolni, de még csak megbecsülni sem.
valooban képe

valooban
4 hónapja
mert ha valaki téved 10-20 ezret na de ekkorát ez a számháború
valooban képe

valooban
4 hónapja
"A tömeg méretére jellemző volt, hogy amikor a menet eleje az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre ért, az emberek még hosszú, tömött sorokban vonultak az Oktogonnál. A Kossuth téren eleve több ezer ember várta a menetet, aminek tagjai be se fértek a térre."
valooban képe

valooban
4 hónapja
"Az Index becslése szerint százezer ember vett részt " "A szervezők egymillió emberről beszéltek, az mno.hu százezrekről, a magyarhirlap.hu több mint ötszázezer tüntetőről írt. " "Belügyminisztérium – szokatlan módon – közelményt adott ki, amiben jó hangulatúnak nevezte az eseményt, és a demonstrálók számát 400 ezerre becsülte."
Vazzemmaue képe

Vazzemmaue
4 hónapja
Nézzen szét a saját házatáján, meg fog lepődni milyen sok offshor cég van azon az oldalon!
Citoyen képe

Citoyen
4 hónapja
Neeeeeeeeem, ez nem a számokról szól....
valooban képe

valooban
4 hónapja
megint beindult a számháború
Citoyen képe

Citoyen
4 hónapja
Ez tetszik :))) "Több tízezer fős menet vonult a Hősök teréről az Országház épülete elé „Nem leszünk gyarmat” jelszóval, miközben az Orbán-kormány pénzügyi „szabadságharcát” napok választják el a fegyverletételtől. Nyugatellenes jelszavak alatt vonultak a kormánypárti tüntetők, miközben a budapesti rezsim a Nyugat pénzéért kuncsorog, mert anélkül nem tart ki 2014-ig az unortodox gazdaságpolitikával az országot az államcsőd szélére sodró garnitúra országlása." http://nepszava.com/2012/01/magyarorszag/megnegyszerezte-a-hatalom-a-tun...
Luca59 képe

Luca59
4 hónapja
Nagyon örülök, hogy betetted ide ezt a linket - már szét is küldtem. Most mit lehet erre mondani? A stílus valóban maga az ember. Kormánypártiak büszkék lehettek Pataky Attilára!/is/
kiskoboldok képe

kiskoboldok
4 hónapja
A kormány melletti demonstráció büszkesége: http://www.youtube.com/watch?v=Ik1wfStNShE&feature=player_embedded
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Nincs ezen mit csodálkozni, nem is tudom miért bosszankodunk ezen? Ingyen elhozzák őket, várost néznek, pénzt is kapnak érte, kajálásról nem tudok- nyilván önellátás van. És csak annyit kell tenniük, hogy "éljen Viktor!" Miért is éljen? Azt már nem tudják. No, erről ez a véleményem.
nomád055 képe

nomád055
4 hónapja
Aki képes idejönni Erdélyből Orbán mellett tüntetni,az hazaáruló mocsok!
Udvari képe

Udvari
4 hónapja
Orbán Viktor és kormány tagjai nyolc évig okoskodtak,a költségvetés mikéntjével nem foglalkoztak,a 201o-es szavazás nekik kedvezett,egy ,kis csalafintasággal joformán egész éjjel sorban álltak a máshol szavazok,ennek egyrésze valoszinű nem anyaországbeli volt,máskor l9 óra után a fidesz nem engedte a szavazást most nem volt baj.Az Erdélyi kettős állapolgár békemenete az anyaországnak 2010-ben l3-millárdba került,majdha lessz népszavazás 2014-ben ők válasszák meg ujból ORBÁN és Semjén párost hitgyülekezeten is erről papolnak csak a fidesz.
Erika1 képe

Erika1
4 hónapja
Szegény időben ,minden forint számít , amikor már arra vetemednek hogy a Baba -kötvényt is lenyúlják .
nyusziful képe

nyusziful
4 hónapja
Az a pár autóbusz nem oszt-nem szoroz.Aki pedig itt élő adóizetőként kimegy,valószínűleg a rendszer kegyeltje.Akinek a diktatúra tetszik-menjen!100000-en még az Erdélyiekkel sem lesznek!
valooban képe

valooban
4 hónapja
mondtam én egy szóval is oldalt? ezt már te fűzted hozzá
Erika1 képe

Erika1
4 hónapja
Azok minden oldalról vannak bőven , nézzük pl: Demjánt .
valooban képe

valooban
4 hónapja
jaaa meg a felső tízezer akiknek offshor cégeik és kinti bankszámláik vannak, had ne írjak neveket mert nem férne el az oldalon de tudjuk kikről is van szó UGYE
katiicabogar képe

katiicabogar
4 hónapja
Okos ember lehet az a Géza bá' a harmadikról :)
kiskoboldok képe

kiskoboldok
4 hónapja
"Ez sem személyeskedés ugye?"
Erika1 képe

Erika1
4 hónapja
Pedig sok fideszes ezt tette , pl : Bayer is .
valooban képe

valooban
4 hónapja
senki sem ellensége a saját pénztárcájának aki megteheti meg is teszi a többiek meg irígykednek egyébként "Egy hazafi" a cégeit, megtakarításait sem viszi külföldre, csak azért hogy elkerülje az itteni adózást UGYE EZZEL TE IS EGYETÉRTESSZ és nincs itt sem kettős mérce :):):)
Anaketon képe

Anaketon
4 hónapja
Igazad van Katicabogár. "Csak az üljön a tűz mellé, aki a füstjét is szívja" /Géza bá' mondása a harmadikról/

bibikat3
4 hónapja
Felvidékről nem jönnek hogy hozonak a mély Magyarnak egy új kocsit adómentesen!
Erika1 képe

Erika1
4 hónapja
"Egy hazafi " akkor se csinál ilyet !
valooban képe

valooban
4 hónapja
inkább az aki olyan rendeletet hozott hogy célszerűbb, olcsóbb az a külföldi rendszámtábla
valooban képe

valooban
4 hónapja
Nem szeretnélek kioktatni, de tudod az internetezés és ezen belül a blogolás sajátossága hogy aki véleményt nyílvánít és olvas az a többiekről azt feltételezi hogy nem ész nélkül küldi a véleményét hanem az előzőek olvasása, megértése után , azokat figyelembevéve bocsáss meg ha rólad ezt feltételeztem
Erika1 képe

Erika1
4 hónapja
Ezt csak velünk lehet megcsinálni , és azok teszik ezt ,akik külföldi rendszámtáblával segítették más ország adóhivatalát .
valooban képe

valooban
4 hónapja
igen igazad van de mint láthatod sokan nem így vannak ezzel :):):)
katiicabogar képe

katiicabogar
4 hónapja
Aha. Hova mennek a magyarok Magyarországról tüntetni? Melyik országban biztosítanak buszjáratot arra, hogy a más ország kormánya melletti (vagy elleni) tüntetésen részt vegyenek?
Anaketon képe

Anaketon
4 hónapja
Megnéztem, hogy én kinek írtam, és mit. Szóval, Kedves Valooban! Én nem az előttem szólók valamelyikének a hozzászólására reagáltam, hanem magára a tüntetés - bocsánat békemenet - tényére, függetlenül attól, hogy a szimpátiatüntetők kik és honnan jönnek. MIvel olvastam a cikket, tudom, hogy Erdélyből is jönnek, ezért említettem meg őket is a hozzászólásomban. Erre megkapom NEKEM SZÓLÓ válaszban, hogy kettős mércét alkalmazok. Megkérlek olvasd el, hogy mit is írtam jó? És ha nekem válaszolsz, akkor maradjunk szigorúan annál a szövegnél, amit én írtam, az előttem és az utánnam szólóktól függetlenül. Köszönöm.
katiicabogar képe

katiicabogar
4 hónapja
Feltételezem, hogy arra gondolt, amire mindannyian akik berzenkedünk az erdélyiek kormány melletti demonstrációjától. Amellett a kormány mellett állnak ki, akik intézkedéseinek "eredményét" nem nekik kell elviselniük, hanem nekünk, akik itt élünk. Könnyű úgy kiállni pl. a 16 százalékos adó mellett, hogy őket nem érinti. Nem az ő gyerekeik nem tanulhatnak egyetemeken, mert horror összegeket kell fizetni a tanulásért... és még sorolhatnám azokat amik történtek az elmúlt két évben - a Magyarországon élők rovására.
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Én is hosszú ideje ezt pampogom, ha kifogyok az érvekből , inkább nem szólok, nem úgy mint egyesek. Érvekkel is személyeskednek, mert úgy gondolják, hogy így most ő nagy ember. Én azt tanultam " okos enged...":)
valooban képe

valooban
4 hónapja
igen az mert ha kifogásolják azt hogy ők ne jöjjenek ide, maradjanak a határaikon belül akkor ez vonatkozzon másra is ez a kettős mérce
Anaketon képe

Anaketon
4 hónapja
Kettős mérce???? Ugggyanmá', csak adtam egy tippet helyszínnek, mert ha nem csal az emlékezetem legutóbb az EU parlamentben fejezték ki nemtetszésüket kormányunk intézkedéseivel kapcsolatban.
valooban képe

valooban
4 hónapja
hogy neked mennyire igazad van én már ezt pampogom évek óta de egyesek ha kifogynak az érvekből, vagy csak úgy zsigerből a személyeskedéshez nyúlnak azt feltételezve hogy ezzel nagyobb nyomatékot adhatnak véleményüknek pedig csak saját magukat jellemzik

heveske
4 hónapja
Mikor iskolába jártam, volt olyan dolgozat , hogy "Helyesírási gyakorlat", én ennek irányában írtam megjegyzésemet. Kérdésed miről szól?
Kataaa képe

Kataaa
4 hónapja
Barátaim! Valóban be kéne már fejezni a személyeskedést. Ez csak jobban szítja, az amúgy is feszült ellenségeskedést. Miért nem lehet pártszimpátiától függetlenül, békésen egymás mellett élni? Mennyivel más lenne az élet. És ezt értem mindenkire, tisztelet azon kivételnek, akik eddig is a békés megoldás mellett érveltek.
valooban képe

valooban
4 hónapja
ez ugye nem személyeskedés? :):):)

heveske
4 hónapja
A billentyűzeten alulról a második sor jobb szélén van /felfelé mutató nyíl/ a NAGYBETű jele.Mondat kezdésnél először azt nyomd le. Szívesen !
valooban képe

valooban
4 hónapja
Ni csak még egy kettős mérce :):):)
Anaketon képe

Anaketon
4 hónapja
Ha Bayer Zsoltnak nem tetszik Európa véleménye a jelenlegi kormányunkról, akkor vigye a "demokratáit" és a csatlakozó erdélyieket Brüsszelbe, és meneteljen ott!
victorb képe

victorb
4 hónapja
És erre tudsz valami értelmes érvet is mondani?

Oldalak