1, "...az, hogy tartalmilag ez egy kisdoktori volt, az azért fontos, mert ez megengedte, hogy a dolgozat végén, egyben soroljam fel a forrásmunkákat."- állította Schmitt Pál. Ezzel szemben áll a tény, hogy az akkor hatályos 1983. évi 24. számú törvényerejű rendelet a kisdoktori esetében azonos követelményeket ír elő, mint például a kandidátusi címek esetében.
2, Schmitt Pál szerint a Magyar Értelmező Kéziszótár alapján ő nem plagizált, mivel írt irodalomjegyzéket, amelyben megnevezte forrásait. Ezzel szemben tény, hogy sehol sem jelölte meg a disszertációjában, hogy kinek a munkáit használta, márpedig ez a hatályos szerzői jogi törvény szerint plágium, még ha a kifejezést akkor nem használta a törvény.
Mindkét eset független attól, hogy Schmitt Pál dolgozata megfelel-e a kritériumoknak, vagy sem. Az a szomorú, hogy a köztársasági elnök már a magyarázatával hazudik. Mi lehet akkor a dolgozatban?
Akárhogy is nézzük, Schmitt Pál ezekkel a kijelentéseivel - és azok cáfolataival - nem méltó a megválasztott címre. Le kell mondania, ez a haza, a nemzet érdeke. Minél hamarabb, annál jobb.
Dr. Szanyi Tibor,
az MSZP elnökségi tagja,
országgyűlési képviselő
Schmitt Pál hazudik
| 2012. január 31. 12:12 | 6 hozzászólás |
Ez pedig tragédia egy nemzet számára, hogy Magyarország első polgára, a fegyveres erők főparancsnoka, a köztársasági elnök hazudik. Ugyanis ő testesíti meg a nemzetet, vagyis ha ő hazudik, akkor a nemzet hazudik. Schmitt Pálnak most már - függetlenül attól, hogy doktor vagy sem - le kell mondania.

Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
oxenos
3 hónapja
Drdrdrdr o Xenos vagyok. Felbuzdulva Elnökünk esetén, plagizálás szempontjából megvizsgáltam két diplomamunkát. Az egyik vegyipari gépészmérnöki a BME-ről, a másik mérnök-közgazdászi a túloldalról /MKKE/.
Az elsőben, amely 106 oldal, szó szerinti idézet, avagy hivatkozás, diagramoktól eltekintve nincs, a diagramoknál külön feltüntetve a forrás. A közgázas diplománál /99 oldal/ már van "idézet", ott és az irodalomjegyzékben forrásmegjelöléssel. Teljes terjedelem összesen másfél oldal, elszórva a 99 oldalon.
Az első diploma jeles, a második jó, egy elhárított konzulensi javaslattal arra nézvést, hogy majd fejlesszük tovább kisdoktorira. /Akkor miért csak jó? Igaz, Dr Csath Magdika volt az egyik konzulens/
Mindezt csak azért öntömjénezem ide, mert a fenti arányú idegen tollak mellett is lehetett kétszáz oldalon két diplomát is szerezni. Jelest is akár. Hogy kisdoktorit már harmincötön is, hát, erre én hülye nem gondoltam....merthogy plagi bá azt már elnyögte, hogy azt a száznyolcvanat a kétszáztizenötből csak beleírta, hogy legyen mit elemezni
/ bár, Heinemann is részt vállalt a harmincötben, tudtán kívül/
Engem személy szerint marhára nem érdekel hogy plagi bá bevallja, vagy netán két hónap jól fizetett szartúrás után kijelentik, hogy bizony, ez az ő műve.
Ami izgat, az az ő és gazdája műve: hogy a magyar értelmiség pirulhat.. és nem csak az értelmiség. Hogy a magyar választópolgár pirulhat..és nem csak a baloldali.
Ja, még valami. Elolvastam- mindegy, miért- a NENYI-t. Remélem, jól írtam.
Ennek alján három aláíró van, egyikük hősünk,
imígyen: Dr /!!!/Schmitt Pál.
Nafene. A nagydoktori is megvan?
Vagy azért írta így, mert a mondatot nagybetűvel kezdi a magyar helyesíró?
kecskesmisi
3 hónapja
A megszólalásra még várni kell. Most találják ki, hogy mit adjanak a szájába. Ezzel a csiga gerinccel nem lehetséges a lemondás majd csak akkor, amikor Törpentyű zöldet jelez neki.Még bizonyára alá kell írnia egy-két törvényt is. A Fidesz nem fog szólni, hisz még Bayer Zsolt is kicikiszte a BAJNOKOT. Szijjártóba is beleszorult a szusz, pedig ritkán szokott előfordulni.
kecskesmisi
3 hónapja
A Fidesz most hallgat, mint az a bizonyos a gazban. Bezzeg, ha ehhez hasonló eset a baloldalon történt volna, már ismét égnének a kukák és az autók, de talán még az elnöki rezidencia is.
Plessatt
3 hónapja
Aki ilyen gyanúba keveredett, annak nincs helye az elnöki palotába. Szégyen, hogy egy politikusnak nevezett személynek nincs ennyi önkritikája. A becsületről lekésett, a szégyent meg cipelheti, amit a viselkedésével ki is érdemel!
Kataaa
3 hónapja
Majd megszólal akkor, ha "főnöke" azt mondja neki - mehetsz!
begonia
3 hónapja
Vajon mikor szólal meg végre érdemben? Vagy mikor mond le? A Fidesz mikor fejti ki részletesen a véleményét?