Orbán fogászának szellemi leleménye az állami támogatás feltétele
|
2012. január 28. 09:18 | 2 hozzászólás
|
|
|
Csak az kaphat a legújabb uniós támogatásból fogászata fejlesztésére, aki megveszi Orbán Viktor fogorvosának ágazatfejlesztési programját
Sok fogorvos eltátotta a száját a most megnyíló uniós pályázat láttán. A meglepetést nem az okozta, hogy vállalkozásaik az Új Széchenyi-terv keretében összesen 4,5 milliárd forint támogatást nyerhetnek el, zömmel eszközvásárlásra és piacfejlesztésre, hanem az, hogy a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szokatlan feltételt agyalt ki: csak az pályázhat, aki részt vesz a „fogászati turizmus területén innovációs hálózatot létrehozó Magyar Fogászati Turizmus Programban”.
Első pillantásra nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen a program – szögezi le a részvétel feltételeit soroló felhívás – a magyar kormány és az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI) között létrejött megállapodás alapján indult. A támogatást pedig maga a kormányfő ígérte meg a fogorvosoknak tavaly április végén a Herceghalmon megrendezett első fogászatiturizmus-fejlesztési konferencián. A költségvetés tartalékából néhány nap múlva meg is érkezett egymilliárd forint a fejlesztési minisztérium turisztikai célelőirányzata számlájára. Csakhogy rögvest kiderült, hogy a fogturizmus fejlesztésére frissen létrejött cégcsoport társtulajdonosa az Orbán család fogorvosa, Bátorfi Béla (HVG, 2011. május 14.). A felzúdulás miatt az egymilliárd parkolópályára, majd kerülőútra került; a kormányzat úgy igyekezett a magáncégnek szánt támogatást szalonképessé tenni, hogy az összeget az NFÜ-höz utalta át.
Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Beuci53
3 hét
És ki kapta a 2 milliárdot ? állitólag a jövendő veje?
Kataaa
3 hét
És majd fogorvos azt mondja a betegének, hogy azért kerül ennyibe az ellátás, mert Orbán fogászának....
Felháborító! Aztán következik a többi szakellátás is. De melyik szak lesz a következő? Agyi?