A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Navracsics lehet a Fidesz trójai falova

via 168 Óra Online

2012. február 12. 21:25 | 4 hozzászólás

A miniszterelnök-helyettes az m1 A Lényeg című műsorában azt mondta: bántja, hogy megromlott a viszony az ellenzékkel. Hozzátette: arra számít, hogy a polgári és a büntető törvénykönyv módosításának javaslatai nagy vitát kavarnak majd.

Navracsics Tibor az m1 A Lényeg című műsorában azt mondta: most sem tud mást mondani, mint amit mindig is mondott és kifogásolt. Másként kellett volna kommunikálni a világgal és a parlamenti ellenzékkel, jóllehet azok korántsem makulátlanok. Úgy fogalmazott: mindig az erősebbnek kell engedékenyebbnek lennie.

Módosítják a médiatörvényt

A miniszterelnök-helyettes azt mondta: a médiatörvényről mindenképpen tárgyalni kell a tavaszi ülésszakon, hiszen az Alkotmánybíróság több ponton az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a jogszabályt. Navracsics Tibor hangsúlyozta: elkészültek a módosító indítványok, ezeket elküldik majd az Európa Tanácsnak is. Úgy fogalmazott: optimista, és bízik abban, hogy nem lesz alapvető kifogása az ET-nek. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Európa Tanács ajánlásai közül lesz, amit figyelembe vesz a magyar törvényhozás.

A Neelie Kroes európai bizottsági alelnökkel kialakult szóváltásról a miniszter azt mondta: a holland politikus liberális, ezért úgy gondolja, hogy az éles kritikával a markánsan magyar kormány ellenes liberális frakciónak játszott egy kicsit. Hozzátette: a Magyarországgal kapcsolatos brüsszeli történések nem egyediek, hiszen mindenhol próbálkozik az ellenzék. Mint mondta: legutóbb Románia ügyében volt meghallgatás.

Szólt arról is, hogy hamarosan elküldik a kötelezettségszegési eljárások ügyében született magyar választ. Hozzátette: meglátjuk, hogyan reagál az Európai Bizottság – írja a hírado.hu....


A cikk eredetije: Navracsics lehet a Fidesz trójai falova


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

nyusziful képe

nyusziful
3 hónapja

Az Orbán éra alatt legjobban Navracsics Tiborban csalódtam.Sokkal nagyobb kvalitású,tudású embernek tartottam,mint bárkit a Fidesz soraiban.Ha valaki tudhatta,Ő igen,hogy rosszak a törvények,visszamenőlegesen és úgy egyáltalán.Így még jobban elkeseredtem.Ugyanis,Ő fejet bólogatott abban a tudatban,hogy nem kellene tennie.Már talán késő a beismerés.Lelkiismeretét ez már nem fogja menteni.

Sica54 képe

Sica54
3 hónapja

Kiből is nem lesz nemzeti szalonna? A Fidesz most úgy csinál mintha közben pedig dehogy.Utálom őket ezt már nem tudják semmilyen kommunikációval helyre hozni!

Kataaa képe

Kataaa
3 hónapja

Orbán!

Citoyen képe

Citoyen
3 hónapja

Volt már Varga, Kósa, Lázár... ki lesz még ???