A Kapcsolat.hu vendége - Brantmüller László

Jómagam a nemzetközi kereskedelemben dolgozok, és leginkább ez a nemzetközi gazdasági környezet, az európai gazdasági környezet érdekel. Nagyon fontosnak tartom a jó példák tanulmányozását, hogy vizsgáljuk ezek miként ültethetők át a mi környezetünkbe. Korábban sokat foglalkoztam az Unió regionális politikájával, mert meggyőződésem, hogy sokkal sikeresebbek lehetünk a közösségi források hatékony, regionális felhasználásával. Azonban a források hatékonyságát teljes bizonyossággal, a költségvetési időszak lezárultát követően, a projektek megvalósulása után tudjuk kimondani. Ezért most nem a támogatások felhasználásáról írok, hanem az aktuális közigazgatási vita margójára tennék megjegyzést. Persze, tekintettel az oldalra, nem tudományos magyarázatokat, csak néhány könnyen emészthető gondolatot írok le.

Jelenleg zajlik a közigazgatási reformnak nevezett folyamat részeként a járások kialakítása, aminek eredményét és célját még a kormánypártban sem tudják. De megnyugodhatunk, mert Lázár János, egri frakcióülést követő nyilatkozata alapján már vizsgálják a kérdést. Valódi reformnak nem nevezném, mert számomra a reformok közmegegyezésen alapulnak, mert ezek több kormányzati cikluson is átívelnek.
A mostani vitát megelőzően már tavaly elindult a régiók kiüresítése a megyék javára. Amely aztán nem teljesen sikerült, mert a kormány lekéste a határidőt tavaly év elején, amíg Brüsszelnek jelezni lehetett volna, hogy a fejlesztési támogatások szétosztásánál nem a regionális területi elvet kívánja a jövőben alkalmazni, hanem a megyéket teszik meg szervezeti egységnek.

Magyarország Európai Uniós csatlakozása kapcsán sok kérdés, megoldandó feladat került előtérbe. Ezek közé tartozott a régiók hazai kialakításának kérdésköre is. Mondhatjuk, jó időben jött a „külső” kényszer, hiszen akkor már érezhető volt a rendszerváltáskor bevezetett önkormányzati modell tökéletlensége: ugyan nagyságrendileg háromezer település elmondhatta, hogy önálló önkormányzattal rendelkezik, de a rendszer működése nehézkes volt és hiányzott belőle a hatékonyság. A régiók azonban a kialakult struktúra szintjeinek területi és hatásköri megsértése nélkül, egy újabb szintet alkotva léptek be, csupán statisztikai elemként: a határvonalaik egybeestek a megyék közigazgatási határaival, és funkciót sem vontak el a megyéktől.

A 2004-es csatlakozás óta már az Európai Unió második költségvetési időszakában járunk, amely periódusra a Bizottság három prioritást tűzött ki: konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás és az európai területi együttműködés elősegítése. A célkitűzések és a jogosultak körét vizsgálva feltűnik, hogy ugyan a szabályok címzettjei a tagállamok, azonban a támogatások címzettjeinek már a tagállamnál kisebb régiókat tekinti. Tehát az a fajta „regionalizáló” kényszer, amely már világossá vált a csatlakozási folyamat során, továbbra is jelen van.

Az Európai Unió számára kiemelt feladat a térségei közti társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségek mérséklése, az elmaradott térségek felzárkóztatása, hogy erősítse a belső kohéziót. Ehhez eszköz régiók anyagi támogatása. Azonban ahhoz, hogy a támogatások valóban az arra rászoruló területekhez jussanak el, szükség van a területek objektív összehasonlíthatóságára és előre lefektetett bírálati szempontokra. De az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy régiók nem csupán földrajzi vagy területfejlesztési egységek: az államirányítási feladatok egy részét is elláthatják. A kulturális értékek azonossága, elemeinek fenntartása szintén oka lehet egy területi egység determinálásának. A nyelv, vallás, szokások, történelmi értékek, társadalmi kapcsolatok, szerveződések tartós jelenléte szintén régióképző tényezők.
Tehát előbbiek alapján itthon a régiók létrejötte nem csak egy a megyéknél nagyobb egységek kialakítása miatt fontos, hanem szükséges lehet egy erős közigazgatási, államirányítási középszintet is képezni. Persze lehet azzal érvelni, hogy a megyék is minderre képesek, a régiók idegenek számunkra. És lehet más példákat hozni, de nem felejtsük el, nincsen egy elfogadott struktúra az Európai Unión belül.
 Ami a rendszer jogos kritikája lehet, hogy a jelenlegi régiók felülről jövő, erősen mesterséges kialakítású egységek, nem minden esetben a hatékonyság, együttműködési képesség volt a döntő.  Utóbbi elvek már akkor sérültek, mikor az átalakítás a megyehatárokat sérthetetlennek tekintette. Itt jegyzem meg, sajnos ugyanilyennek látszik a jelenleg zajló járásrendszer kialakítása is.

Vitára szükség van, de egy államberendezkedést nem lehet csak aktuális politikai széljárásnak megfelelően átalakítani. Nekünk, politikusoknak tisztában kell lennünk azzal, hogy lecserélhetőek vagyunk. Szavazzanak ránk, politikánkra akárhányan, lehet kétharmadunk a parlamentben, de minden ciklus véget ér.  A decentralizációs kérdéseket csak hosszútávon, valódi szakmai egyeztetéseken, a meglévő tapasztalatok pártpolitikától mentes elemzései által szabad megválaszolni. Másfél – két év alatt nem lehet az országot átalakítani, illetve lehet, de nem szabad. Maga a tervezés is hosszabb időt igényel és akkor még nem beszéltünk a feltétlenül szükséges közmegegyezésről.