Jómagam a nemzetközi kereskedelemben dolgozok, és leginkább ez a nemzetközi gazdasági környezet, az európai gazdasági környezet érdekel. Nagyon fontosnak tartom a jó példák tanulmányozását, hogy vizsgáljuk ezek miként ültethetők át a mi környezetünkbe. Korábban sokat foglalkoztam az Unió regionális politikájával, mert meggyőződésem, hogy sokkal sikeresebbek lehetünk a közösségi források hatékony, regionális felhasználásával. Azonban a források hatékonyságát teljes bizonyossággal, a költségvetési időszak lezárultát követően, a projektek megvalósulása után tudjuk kimondani. Ezért most nem a támogatások felhasználásáról írok, hanem az aktuális közigazgatási vita margójára tennék megjegyzést. Persze, tekintettel az oldalra, nem tudományos magyarázatokat, csak néhány könnyen emészthető gondolatot írok le.
Jelenleg zajlik a közigazgatási reformnak nevezett folyamat részeként a járások kialakítása, aminek eredményét és célját még a kormánypártban sem tudják. De megnyugodhatunk, mert Lázár János, egri frakcióülést követő nyilatkozata alapján már vizsgálják a kérdést. Valódi reformnak nem nevezném, mert számomra a reformok közmegegyezésen alapulnak, mert ezek több kormányzati cikluson is átívelnek.
A mostani vitát megelőzően már tavaly elindult a régiók kiüresítése a megyék javára. Amely aztán nem teljesen sikerült, mert a kormány lekéste a határidőt tavaly év elején, amíg Brüsszelnek jelezni lehetett volna, hogy a fejlesztési támogatások szétosztásánál nem a regionális területi elvet kívánja a jövőben alkalmazni, hanem a megyéket teszik meg szervezeti egységnek.
Magyarország Európai Uniós csatlakozása kapcsán sok kérdés, megoldandó feladat került előtérbe. Ezek közé tartozott a régiók hazai kialakításának kérdésköre is. Mondhatjuk, jó időben jött a „külső” kényszer, hiszen akkor már érezhető volt a rendszerváltáskor bevezetett önkormányzati modell tökéletlensége: ugyan nagyságrendileg háromezer település elmondhatta, hogy önálló önkormányzattal rendelkezik, de a rendszer működése nehézkes volt és hiányzott belőle a hatékonyság. A régiók azonban a kialakult struktúra szintjeinek területi és hatásköri megsértése nélkül, egy újabb szintet alkotva léptek be, csupán statisztikai elemként: a határvonalaik egybeestek a megyék közigazgatási határaival, és funkciót sem vontak el a megyéktől.
A 2004-es csatlakozás óta már az Európai Unió második költségvetési időszakában járunk, amely periódusra a Bizottság három prioritást tűzött ki: konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás és az európai területi együttműködés elősegítése. A célkitűzések és a jogosultak körét vizsgálva feltűnik, hogy ugyan a szabályok címzettjei a tagállamok, azonban a támogatások címzettjeinek már a tagállamnál kisebb régiókat tekinti. Tehát az a fajta „regionalizáló” kényszer, amely már világossá vált a csatlakozási folyamat során, továbbra is jelen van.
Az Európai Unió számára kiemelt feladat a térségei közti társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségek mérséklése, az elmaradott térségek felzárkóztatása, hogy erősítse a belső kohéziót. Ehhez eszköz régiók anyagi támogatása. Azonban ahhoz, hogy a támogatások valóban az arra rászoruló területekhez jussanak el, szükség van a területek objektív összehasonlíthatóságára és előre lefektetett bírálati szempontokra. De az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy régiók nem csupán földrajzi vagy területfejlesztési egységek: az államirányítási feladatok egy részét is elláthatják. A kulturális értékek azonossága, elemeinek fenntartása szintén oka lehet egy területi egység determinálásának. A nyelv, vallás, szokások, történelmi értékek, társadalmi kapcsolatok, szerveződések tartós jelenléte szintén régióképző tényezők.
Tehát előbbiek alapján itthon a régiók létrejötte nem csak egy a megyéknél nagyobb egységek kialakítása miatt fontos, hanem szükséges lehet egy erős közigazgatási, államirányítási középszintet is képezni. Persze lehet azzal érvelni, hogy a megyék is minderre képesek, a régiók idegenek számunkra. És lehet más példákat hozni, de nem felejtsük el, nincsen egy elfogadott struktúra az Európai Unión belül.
Ami a rendszer jogos kritikája lehet, hogy a jelenlegi régiók felülről jövő, erősen mesterséges kialakítású egységek, nem minden esetben a hatékonyság, együttműködési képesség volt a döntő. Utóbbi elvek már akkor sérültek, mikor az átalakítás a megyehatárokat sérthetetlennek tekintette. Itt jegyzem meg, sajnos ugyanilyennek látszik a jelenleg zajló járásrendszer kialakítása is.
Vitára szükség van, de egy államberendezkedést nem lehet csak aktuális politikai széljárásnak megfelelően átalakítani. Nekünk, politikusoknak tisztában kell lennünk azzal, hogy lecserélhetőek vagyunk. Szavazzanak ránk, politikánkra akárhányan, lehet kétharmadunk a parlamentben, de minden ciklus véget ér. A decentralizációs kérdéseket csak hosszútávon, valódi szakmai egyeztetéseken, a meglévő tapasztalatok pártpolitikától mentes elemzései által szabad megválaszolni. Másfél – két év alatt nem lehet az országot átalakítani, illetve lehet, de nem szabad. Maga a tervezés is hosszabb időt igényel és akkor még nem beszéltünk a feltétlenül szükséges közmegegyezésről.

Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
katiicabogar
2 hónapja
Köszönjük, hogy itt voltál. Gyere máskor is, ha lehet kicsit "könnyebb" témával. Azt hiszem ennek a vitájába - kellő ismeretek hiányában - nem sokan tudtak belefolyni
brantmullerl
2 hónapja
Engedjétek meg, hogy egyik kedvenc idézettemmel köszönjem meg, hogy velem tartottatok az elmúlt néhány napban:
"... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés."
József Attila: A Dunánál
brantmullerl
2 hónapja
Nem régiók kontra járások a vita témája. Csak jól példázza az államigazgatás, területfejlesztés témában a kormány gondolkodásmódját az, ahogy a régiók kérdést rendezte. És ez a fajta hozzáállás félő, hogy megjelenik majd a járások kialakításának kapcsán is. Mindamellett a két téma nem tud elmenni egymás mellett, mert ahogy Te is írod, az egész államigazgatási struktúra működését át kell gondolni és ebbe beletartozik a középszint meghatározása.
Az, hogy a hozzászólók inkább a járások felállítása kapcsán mondják el véleményüket, az ügy aktualitása miatt teljesen érthető.
szultankam
2 hónapja
Ha valaki akkor Kádár nagyon haragudott a kapitalizmusra, de az ő kapcsolata a nyugattal sokkal barátibb emberibb volt mint ezé a .........
Kataaa
2 hónapja
Az Unió számára fontos az elmaradott térségek felzárkózása. Ahhoz viszont, hogy növekedés induljon be, a térségekben helyre kell állítani, például a mezőgazdaságot. Kistérségek többsége a mezőgazdaságból élt, mait mára teljesen szét vertek. De fontos az olyan gazdasági ágazatok helyreállítása is , ami jól működött. Eladható terméket állított elő. ha mást nem , a saját felhasználásunkat megtermeljük, már az is nyereség. Ezek fontos feladatok, ahhoz, hogy a térsége jól működjenek.
katiicabogar
2 hónapja
Jó lenne, ha azelőtt lenne vége a hatalmuknak, mielőtt ezt meglépik :(
Erika1
2 hónapja
Szerintem még ők maguk se tudják mit is akarnak , csak úgy ne maradjon ahogy az az előző ciklus alatt volt .Most viszont ez már nagyon érinti a fidesz szélesebb "udvartartását" és annak egzisztenciális érdekeit .Ezért van ez a zavar .
In-De-Ko
2 hónapja
Pártunk és Kormányunk jutalmazni akarja hűséges katonáit ( a következő választásokon számba nem jöhető jelenlegi politikusait, rokonaikat és barátaikat) egy-egy járási hivatali főnöki ejtőernyőzéssel. Ezzel két legyet ütne egycsapásra. Biztosítaná hűséges csicskásait a hátországában ezzel a jutalmazással, és ugyanakkor az egész országot, a legkisebb településig saját irányítása és ellenőrzése alatt tartaná. Ennek is a "zemberek" fizetik meg az árát, de hát ezt akarták. Egyre többet kapnak szeretett vezérüktől. De nem kell sokáig várni, ötletből - a mi bőrünkre - nem lesz hiány !
Apolitikus
2 hónapja
Itt én valami óriási keveredést érzek ebben a régió kontra járás érvelésben. A regionális igazgatás a területi igazgatási szint (megye) átszervezése, mondjuk úgy egy szinttel feljebb vitele lenne. A járási hivatalok pedig a helyi igazgatási feladatok központosítását célozzák. A kettőt nem lehet sem összekeverni, sem összehasonlítani. Ugyanilyen hibás az egyik hozzászólásban felvetett kérdés, hogy miből gazdálkodik a járási hivatal, amikor az intézményeket államosítják. A járás nem önkormányzati, hanem igazgatási egység lenne, ami állami költségvetésből gazdálkodik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyetértek a járások létrehozásával, csak helyre szerettem volna tenni a fogalmakat. Az egész igazgatási struktúrát valóban át kellene gondolni, mert jelenleg messze nem hatékony. Az a baj, hogy az önkormányzatiságot sokan azonosítják a közigazgatással, holott nem feltétlenül tartoznak össze. Gondoljunk csak bele a kisebb települések helyzetébe. Az önkormányzatiság oltárán feláldozták a hatékony, és ezért olcsóbban működő, több települést kiszolgáló hivatalokat, pedig másként is lehetett volna. A másik negatív példa Budapest. A várost, ami egy egységes egész, 24 önkormányzat irányítja. Ez igazi hungarikum! A BKV finanszírozása ez egyik jó példa arra, hogy miért nem lehet így egy várost irányítani, a folytonos érdekellentétek, a forrásokon való civakodás lehetetlenné teszi az egészet.
antalszegedi
2 hónapja
A Járási Hivatal ujbóli felállításában az az alapvető baj, hogy ez nem egyéb, mint a régen voltak megismétlése. Egyszerűen politikai indíttatású, célja nem egyéb, mint eltörölni mindent amit a szoc. kormány megvalósított vagy akart megvalósítani. Miután az alap rossz, a rendszer kialakulásától sem várható pozitív eredmény.
Volt egy korszerű elgondolás : a régió. Ezt kellett volna tovább fejleszteni, mert ez a jövő közigazgatási rendszere. Miután erről jelenleg szó sem lehet, hát - szólni is kár. Ennek legjobb példája a legújabbi őrültség : a Főváros kerületenkénti járási hivatala. (Utánozva a hajdan volt Kerületi Előljáróságokat.)Tehát vissza a múltba - ahogy sok egyéb másban is.
Kataaa
2 hónapja
Mire eljutunk oda, hogy valami történik ez ügyben, mert a Fidesz képes percenként olyan változásokra, ami nem az ország javát szolgálja. nagyon kíváncsi vagyok a járási változásokra. Én úgy gondolom, hogy semmi program ezen területen még nincs. Hajrá ellenzék, lehet készülni.
brantmullerl
2 hónapja
A járások témájában ismét egy új hír:
http://index.hu/belfold/2012/02/22/navracsics_beletorodik_hogy_legyen_23...
sandorcsanady
2 hónapja
A fentiekkel egyet kell értenem, de a közmegegyezés reményét is csak a messzi köd fedi!! Sajnálatos!!
In-De-Ko
2 hónapja
Emlékezetem szerint már az 1960-as években kész tervek voltak a megyék helyett a régiók rendszerének létrehozására, lényegében a megyékkel hasonló feladatokkal és jogkörökkel. A járások megszüntetése egy haladó szellemű lépés volt, az ég világon semmi szükség a hivatalok burjánzására. Ez az újabb elképzelés visszalépés a középkorba, de legalább is a a múlt század 60-as, 70-es éveibe.
Jó lenne, ha még emlékeznénk történelmi tanulmányainkra, hogy miért és miként jöttek létre a járások! Vagy legalább a mai nagy okosok utána nézhetnének, mielőtt időutazásba kezdenének vissza a történelemben ! Mit tudnak vajon az egyszerű állampolgárok arról, hogy mit csinálnak a megyei önkormányzatokban és a megyei hivatalokban?
Dr. Szabó J.
Ellen_Ripley
2 hónapja
Igen, ebben sem tudnak semmi újat mutatni - úgy gondolom, menekülés a biztos vereségből a következő választáson, ha korábban nem, 2014-ben.
De nem biztos, hogy ennek most van itt az ideje. Ettől még az ország gazdasági állapota, megítélése nem lesz elégséges. Persze, jó munkához idő kell, de ez nem jellemző a Fideszre. Lassan minden kiderül, mit is akar a Fidesz kormány. Gondoljuk csak bele, miből gazdálkodik majd a járási hivatal, akkor amikor szinte már minden nagyobb intézményeket, állami kézbe tettek. Az állam , biztos nem osztozik a járási körzetekkel, legalábbis amíg Fidesz kormány lesz. Ennek több oka is lesz. Abban sem vagyok biztos, hogy mint régen, a jövőben jól működik a járási körzet. Nevetségesnek tartom, ami az elmúlt rendszerben volt, azt most visszaállítják. Éppen olyan kormányzó párt, aki a legjobban harcolt azok ellen.
Citoyen
2 hónapja
Igen, magukért sok mindent lépnek, csak eddig az a tapasztalat, hogy rajtuk kivül ennek hasznát nem látta senki :(
brantmullerl
2 hónapja
Ha másért nem, magukért lépni fognak:
http://hvg.hu/itthon/20120221_Fidesz_jarasi_hivatalvezetok
Ellen_Ripley
2 hónapja
Igen, valamit már szellőztettek ez irányú terveikből. Bár nem vagyok semmi rossznak az elrontója, de biztos vagyok abban, hogy nem tesznek semmit, csak a szavakat gyakorolják. Egyetértek, ami jól működi, vagy még jobbá lehet formálni, csináljuk tovább. :)
brantmullerl
2 hónapja
Reméljük :)
Kataaa
2 hónapja
Igen, azt mindjárt gondoltam, hogy azt az időszakot , tankönyv alapján ismered. Szerintem nem is baj, hiszen a tanulmányod az elgondolásod a jövőre nézve jónak ígérkezik, csak legyen lehetőség megvalósítani. remélem többen is így gondolkodnak, lesz támogató.
brantmullerl
2 hónapja
A jelenlegi kormányzat át fog vinni valamilyen változtatást. Arról, hogy ez milyen lesz, most biztosat nem tudunk. Hiába látjuk a körvonalát, sajnos a politikai kapkodás, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok bizonytalanná teszik.
Amit egy következő kormányzatnak kerülni kell, az az újrakezdés. Vagyis nem szabad lesöpörni egy rendszert, csupán mert a politikai ellenfelünk hozta létre, működtette. Ez az önmérséklet nem jellemzi a mostani kormánypártot, és ezzel ártanak hazánknak.
Tehát a következő kormányzatoknak tudniuk kell a most kialakuló rendszert működtetni, és csak annyit hozzányúlni, hogy jobbítsák azt. Ezt a "békát" le kell nyelni, mert a hazánk, polgártársaink érdeke a legfontosabb.
brantmullerl
2 hónapja
Valóban kicsit szokatlan a témám egy ilyen portálon, de talán kísérleti írásnak megteszi. Ha tetszik az olvasóknak, a szerkesztők későbbiekben is minden bizonnyal adnak közre ilyen "elvontabb" témákat.
Kataaa gondolataival egyetértek, valóban volt (és a mai napig van is) sok olyan település, akik az ilyen önállóságra inkább teherként tekintenek. Azonban a rendszerváltás idejében lehet nem is lett volna más út. Persze őszintén megvallom, arról az időszakról "tankönyvalapú" a tudásom, mert saját tapasztalataim - koromnál fogva - nincsenek.
Citoyen
2 hónapja
Üdv a kapcsolaton. Én is örülök, hogy egyre több fiatal politikus szólal meg az oldalon :))) Remélem rendszeres lesz és kialakulhat egy párbeszéd az itt irogatókkal :)))
Nem igazán értek ehhez a kérdéshez, ugyhogy kiváncsian várom a fejleményeket :)
Ellen_Ripley
2 hónapja
Nagyon jó gondolatok a Közigazgatás, valamint a kistérség megreformálásához. Kérdés, mikor lehet a feladatokat megkezdeni, lesz -e rá lehetőség. Ugyanis a térség önkormányzatai sorra "szegényednek" el.
Kataaa
2 hónapja
Üdvözöllek Kedves László! Nem könnyű feladatot választottál. meggyőződésed, biztató a jövőre nézve.
A rendszerváltáskor a bevezetett önkormányzati modell, ahogy írod, tökéletlen. Az óta kiderült, hogy a kis térségeket mennyire hazavágta. Kis falvakban kevésbé örültek az önálló önkormányzati irányításnak. Meg is lett az eredménye. Ugyanakkor , a járási jogú városok is nehezebben boldogultak. Van min dolgozni, amint olvasom- terv is. Úgy gondolom, ebben az esetben is a közös vitára, közös munkára közmegegyezésre van szükség, mert a a térségek fellendülése , mindannyiunk érdeke.
Nagylány
2 hónapja
Szerelmes lettem :)