A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

A Kapcsolat.hu vendége - Bárány Balázs


2012. február 6. 15:09 | 90 hozzászólás

Új sorozatot indítunk a Kapcsolat.hu oldalán. Fiatal politikusokat, közéleti szereplőket és véleményvezéreket látunk vendégül a következő hetekben. Arra kérünk titeket, mondjátok el véleményeteket, tegyetek fel kérdéseket, vendégeink itt fognak minden válaszolni felvetésre. Első vendégünk Bárány Balázs, az MSZP XX. kerületi elnökségi tagja.

Bárány Balázs vagyok. 1987-ben születtem Budapesten, 2005-ben érettségiztem. Ezt követően felvételt nyertem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 2010-ben szereztem politológus diplomát. E mellett elvégeztem a Delta Politikai Iskola politikai menedzser képzését is. Jelenleg a Miskolci Egyetem jogász hallgatója vagyok. Németül felsőfokon, angolul középfokon beszélek.

A Magyar Szocialista Pártba 2007 januárjában léptem be. Már régóta szimpatizáltam a párttal, azonban a végső lökést az adta meg, hogy a 2006 őszi zavargásoknak köszönhetően rádöbbentem: a jobboldalnak semmi sem drága, hogy hatalomba kerüljön. Életem egyik legjobb döntése volt ez.



Magyar vagyok. Itt születtem, ez a hazám, nem tudom, és nem is szeretném elképzelni az életemet máshol.

Demokrata vagyok. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy valaki akkor is elmondhassa a véleményét, ha én annak gyökeresen az ellenkezőjét gondolom. Vallom, hogy ha közjogilag nincs is korlátja a hatalomnak, erkölcsinek akkor is lennie kellene. Hiszem, hogy nincs örökérvényű igazság.

Baloldali vagyok. Nem tudom elfogadni, hogy a gazdagok jólétét a szegényekkel fizettessék meg. Igazságtalannak tartom, hogy ebben az országban éjt nappallá téve dolgozhat az ember, és még az sem elegendő a tisztességes megélhetéshez. Nem törődök bele, hogy bűnözőnek tartják azt, aki halálra fagy az utcán.

Tagja vagyok az MSZP Választmányának, és a párt Budapest XX. kerületi elnökségének. A március 31-i tisztújító kongresszuson megpályázom az országos elnökség egyik helyét.

Az orbáni Magyarországot megismerhettük. Mostanra kiderült – nem volt olyan rémálmunk a kormányváltás előtt, amit a Fidesz ne valósított volna többszörösen meg. Ez olyan helyzetet termet, ami a rendszerváltás óta nem fordult elő. Most nem pusztán azért kell dolgoznunk, hogy a Magyar Szocialista Párt sikeres legyen és megnyerje a következő választásokat. Ha 2014-ben a demokratikus ellenzéki összefogás nem tudja a jelenleg regnálókat elküldeni oda, ahova valók, akkor nagy bajban vagyunk. Ezért minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy erősítsük magunkat.

Én ebben a munkában kívánok nagyobb részt vállalni, a rendelkezésemre álló eszközök segítségével. Úgy gondolom, hogy az MSZP fenntartható népszerűsége nagyban azon áll vagy bukik, hogy mennyire tudjuk magunkat, azaz programunkat, politikusainkat és politikai stílusunkat elfogadtatni a legfiatalabb generációkkal. Jelenleg igen rosszul áll a szénánk a 18 és 35 év közöttiek körében, ez nyilvánvaló… Azonban úgy gondolom, hogy a helyzet nem reménytelen. Azért kell most dolgoznunk, hogy bebizonyítsuk a jövő nemzedékeknek – a Magyar Szocialista Párt (a) józan választás. Ezt csakis fokozatosan, hosszú évek tervezett és megfeszített munkájával érhetjük csak el. Fiataloknak szóló programok pártházon kívül, vagy pártházon belül. Országos politikusaink személyes összehozása a fiatalokkal. Kulturális, művészeti, közéleti, politikai rendezvényekre, fiatalos arcokra, fiatalos hangulatra, fiatalos mondanivalóra van ehhez szükség.   

Ti mit gondoltok erről?
 

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Aha. Az LMP törekszik az együttműködésre, ezért:

1./ Nem hajlandó együttműködni a DK-val
2./ Nem hajlandó együttműködni az MSZP-vel
3./ Nem hajlandó együttműködni az ellenzéki kerekasztallal, azaz a civil mozgalmakkal se..

Hogy aztán te ebben hol látod az együttműködési szándékot, az már egy más kérdés.

Jut eszembe, az LMP globalizáció ellenes.. Ezek szerint ellene vannak az emberek és eszmék, valamint a kultúra szabad áramlásának.. Gondolom ökoszociális alapon...

Nehogy már állandóan bedőlj a hülye szlogeneknek..(Pláne ne Szanyinak.. sajnos vannak emberek, akik képtelenek felfogni a saját korlátaikat)

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Az LMP kb. annyira áll balra az MSzP-től jelenleg, mit amennyire az SzDSz állt jobbra tőle anno. Természetes, hogy az MSzP jobboldali elhajlásának korszaka után – annak lezárásával, az inga mozgásának megfelelően – egyfajta baloldali korszak kezdődjön. Ennek jele pl. Szanyi Tibor pártelnöki ambíciója is. Sajnos, az MSzP-ben ragadt gyurcsányisták ma még olya erősek, hogy nem engedik a baloldali térfélre a pártot. Pedig most már ideje fölébük kerekedni…

Ez a balra mozgás hozhatja meg az LMP-hez való közeledést. Hiszen az LMP törekszik az együttmüxire, csak ahhoz ragaszkodik, hogy ez Gyurcsány nélkül jöjjön létre. Az LMP felé mozdulni taktikailag kifizetődőbb, mint a DKP felé, hiszen náluk kétszer több %-ot hoznak (LMP: 8%, DKP: 4%).

Érdemes elolvasni ezt a linket Erőss Gábortól:

http://drerossgabor.blog.hu/2012/02/13/az_igazsag_az_lmp_rol?utm_source=...

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Olvasgattál legalább valamit az LMP-től? Mitől baloldali? Mitől zöld? Az, hogy valaki előszed hangzatosnak vélt jelszavakat, attól az még szerintem se nem baloldali, se nem zöld..

Aztán, ha az ellenzéki együttműködésben nem akar részt venni, akkor miről is beszélgetünk?

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Az LMP baloldalibb párt, mint a DKP. Európában teljesen elfogadott a szocialista-zöld együttmüxés. Pragmatikus okokból is inkább az LMP-vel érdemes szövetkezni, hiszen kétszer annyi szavazójuk van, mint a DKP-nak.

Már régen nem az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Schiffer az elfogadhatóbb, hanem az, hogy egy kooperációban minél több választói csoport le legyen fedve.

Ha Pesten erős az LMP, annál jobb, mert a fővárosban erősnek kell lenni. Aki megveri Pesten a Fideszt, az – minden bizonnyal – az egész országban is megveri.

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Jaj istenem! Mikor ébredsz már fel? Az LMP a fidesz zsebpártja, program nélkül, zűrzavaros elképzelésekkel és kizárólag az értelmiségi és kizárólag budapesti támogatókra építve..

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

És? Mármint, hogy hol látni ezeket a programokat? Mellesleg (bár egyáltalán nem mellesleg), voltál a Milla, vagy az egyéb tüntetéseken.. Mert ott voltak fiatalok, jó sokan.. Oszt, ha az nem volt politika, akkor mi? Esetleg nézed a Facebook oldalait? Vannak ott fiatalok, el is mondják a maguk véleményét csak éppen a hivatalos pártokból nem kérnek.

Az pedig, hogy egy huszonéves radikálisabb, mint egy ötvenéves, nem csoda, sőt természetes.. Szép nyugodt hangú "higgadt" érveléssel velük (legalábbis a többséggel) semmire se mész..

Totem58 képe

Totem58
3 hónapja

Kedves Balázs! Igazad van valóban a közösségteremtés az alap ahhoz, hogy az ifjak szeme és elméje rányíljon a baloldaliságra. Előbb lélekben, érzelmekben kell elfogadniuk, hogy azután baloldaliként gondolkodjanak és cselekedjenek. Mondjuk rendeznék nekik egy tábort, ahol mindaz meg lehet szervezni, amit felsoroltál.

Én jónak tartanám, ha az MSZP neve is megújulna.

Erika1 képe

Erika1
3 hónapja

Ebben sok MSZP-s egyetért veletek .
De csak azért mert azt hiszitek "szüzek " vagytok , annyira nem kéne az orrotokat fenn hordani .
Rövid múltatokban is van már takargatni valótok , ahogy minden társaságban van gyarló ember.

Kataszgd képe

Kataszgd
3 hónapja

Szépek és megalapozottak a gondolataid.vidd sikerre!!

etele1 képe

etele1
3 hónapja

Kedves Bárány Balázs,

tehát a fiatalokat nem a politikával, hanem valahogy máshogy kell megszólitani :o) persze az MSZP mindig is ugyanezt az elvet alkalmazta (elég az MSZP ifjúsági szervezetének működésére gondolni)

Kisértetiesen emlékeztet az MSZP "programjának megújulása" történetére. Az MSZP programja már két éve folyamatosan megújul és folyamatosan ugyanazt tartalmazza...

Nos: ha a javasolt módszer ugyanaz, mint ami __eddig sem működött__ akkor ugye valami nem stimmel, nem igaz?

Az MSZP programja azért nem változik, mert az semmi más, mint a jelenlegi állapotok fenntartásának programja. Hogyan is vltozhatna meg amikor az MSZP-ből hiányzik a cselekvés szándéka?

Az MSZP, mint baloldali párt könnyen megszólithatná a fiatalokat -nem a tanuló, hanem az életbe belépett fiatalságot - mivel az ő jövőjükről van szó és a fiatalokat _érdekli a jövőjük_,

Csakhogy az MSZP a változatlanság programjával indul és semmi mondanivalója a fiataloknak a jövőjükről. Nincs min meglepődni: a fiataloknak sincs semmi közük az MSZP-hez.

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Olvasom a megadott helyen:

"Az MSZP kormányon neoliberális gazdaságpolitikát erőltetett, a magát konzervatív jobboldali pártnak tartó Fidesz pedig államosítja a gazdaságot. Az LMP abban az értelemben abszolút baloldali párt, hogy az alapelvei között az igazságosságnak, a szolidaritásnak kiemelt szerepe van. Ennek megfelelően alakítottuk ki az adópolitikai, szociálpolitikai programunkat. Ez durván ütközik a Fidesz kormányzati tevékenységével, de ütközik azzal a privatizációs koncepcióval is, amit a második Gyurcsány-kabinet erőltetett az egészségügyben. Ebben az értelemben az LMP a baloldali párt Magyarországon."

Nincs itt semmi baj. Pontos a diagnozis. Gyurcsányt felejtsük el. Leszerepelt. A DKP jelenleg alig 4%. Helyette a 8%-os LMP-re kell figyelni: ők lehetnek az igazi potenciális szövetségesek!

nemigen képe

nemigen
3 hónapja

Akkor most csak neked az " MSZP potenciális szövetségeséről"
http://hvg.hu/itthon/20120202_LMP_Javor_frakciovezeto_interju

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hónapja

A hozzászólásokból egyértelműen az látszik, hogy végre egy valós kiutat kell mutatni az országnak, a felelőtlen handabandázások helyett. Azok. akik vevők a demagógiákra, azok jelenleg is a biztos pártválasztók csoportját erősítik, bármely pártról is legyen szó. A kiábrándult tömegeket nem lehet ezzel megnyerni.

belluska képe

belluska
3 hónapja

Tisztelt Mindenki!
Nagyon nagy igazság az,hogy fiatalokra van szükség,mosolyra,fiatalos hangulatra.Mi idősek is szeretnénk segíteni,de hogyan ha nem hagynak mosolyogni?
62,életemben vagyok piciny vállalkozásomban kénytelen vagyok dolgozni 65 e.nyugdíj nagyon kevés,így kénytelen vagyok folytatni.Könyvelőm közölte a járulékaimat:összesen 64287.-Ft
a fizetni valóm.Persze én örülök,mert van munkám,de az ifjúság
nagy része kénytelen új utakra menni.Kit kiket kellene megszólítani? Piciny kisvárosban élek ahol kb.5 e.lakos van.
Munka nincs,az ifjúság azt sem tudja hova szaladjon,hiszen nekik kell kellene eltartani a szülőket is.
Azt hiszem,valamit nagyon elrontottunk?.
Még mindig a tankönyvből szólalunk meg,semmi határozott fellépés,cselekedet nincs,pedig tudjuk mindannyian,hogy nem jó ez így.Én az örökös mosolygós,optimista kezdem feladni.engem például nem érdekel,hogy mennyit keres Tállai úr.Engem az érdekel,hogy mi lesz a négy unokámmal? Gyermekeimmel?

Udvari képe

Udvari
3 hónapja

Tisztelt uraim és hölgyeim a rendszerváltás Magyarországon létrejött vértelen harc nélkül.Olyan helyen dolgoztam,hogy politikai és közrendvédelmi munkát is folytattam .Nem voltam pártag sok mindennel nem értettem egyet,három évvel előbb kellet nyugdijba vonulnom mert az akkori Antal kormány ezt igényelte.A rendszerváltáskor Antalék tudták,hogy országunknak tartozásai vannak és kint lévőségeink.Arrol gondoskodtak,hogy 5 millió ft-ig kárpotlási jegyeket adjanak a háború idején és azt követően külföldre távozott hazánk nagyjainak.Ha megközelitőleg jól tudom 39oo főnek adtak ilyet és más személyeknek akik készpénzért 5o-8o százalékos árral felvásárolták a kárpotlási jegyeket,szétverték a jól müködő Termelőszövetkezeteket és Mezőgazdaságot akik az élelmiszer iparnak az alapjait tarmelték meg.Itt különbséget kellet volna tenni jó és rosszul müködő gazdaságok között.A jótermő földet megkellet volna hagyni ott több mezőgazdasággal foglalkoztatott embernek is adtak munkát.A politika sokat ártott az országnak,akik az iskolapadból kerültek az országházba nem tudtak politikus módban politizálni,mindent elhittek és ma is elhisznek egyes emberek mindent mert az nem jogot hanem közgazdaságit végzett,de nem szerzett semmiféle tapasztalatott igy az ország irányitását nem tudja jól ellátni.A fizetés,meggazdagodás jelent neki mindent szociális érzékenysége mások iránt semmi.Az elmult rendszerben sok olyan párttag volt aki nem megyözödésből volt az hanem a szüleirévén és érdekből volt,ezért nem mehetett a régirendszer jól,most a Fideszben is ilyen érdekpártagok régi mellüket veregető komunisták vannak akik hajbokolnak Orbán Viktornak.Az uj MSZP-be belépő és azokkal mindenben egyetértő bologatók jobb ha nem is lépnek be,jelenleg már megváltozott a nemzetközi megitélés jobb és baloldalipártokról.Igen kellenek olyan fiatalok akik baloldali gondolkodásuak,más szemszögből nézik a politikát a baloldaliak gondolkodásban elsősorban szociális érzékenyek más emberekkel,nem letaglozni akarnak mindenkit.Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnőkre visszatérve,szerintem jó minisztere volt az országnak ,de a vele egypárton belüliek és a SZDSZ pártonbelül is sok gyenge ember volt ezért bármilyen jó irányba vitte volna a miniszter elnők az országot nem tudtak azonosulni vele felkészülni Gyurcsány sem tudott abban a légkőrben, az országirányitásra.

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Arról, hogy miért a fiatalabb korosztályokban a legalacsonyabb az MSZP támogatottsága, tanulmányköteteket lehetne megtölteni:)

Először is: az MSZP tán soha nem fókuszált kellő intenzitással erre a csoportra.
Másodszor: A fiatal korosztály a legkevésbé érdeklődő a politika iránt, így a legkevésbé tájékozott is. Kevés információ jut el hozzá, és abból is csak az igazán hangosak, a nagyon sokat ismételtek. Az MSZP elleni karaktergyilkosság (hazaárulózással, korruptozással, komcsizással együtt) sikeresen átjött. Konkrétan megutáltattak minket velük. Egyébként nekünk azt kell megmutatnunk, hogy az, amit ők utálnak, tulajdonképpen nem több, mint mítosz.
Harmadszor pedig azért, mert jelenleg a magyarországi fiatalok szerintem alapvetően a radikalizmushoz vonzódnak.

Viszont Magyarországon a radikalizmus sokkal inkább a (szélső)jobboldal sajátossága. Megmondom őszintén, hogy én ezt nem is annyira bánom. A Jobbikkal radikalizmusában nem lehet, és nem is kell versenyeznünk. Nekünk sokkal inkább a mondanivalónkkal, a tapasztalatunkkal és a kiszámíthatóságunkkal kell meggyőzni a fiatalokat, nem azzal, hogy hangosak vagyunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell frissíteni a kommunikációnkat a fiatalok felé!

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Ahogy az elején is írtam - szerintem elsősorban nem politikai, hanem közéleti, kulturális, zenei- és sportprogramokkal kell stabil közösségeket kiépíteni, ami aztán később terepe lehet a politikai együvétartozás kialakulásának is.

Jelenleg politikai témával soha nem csalogatsz be középiskolást egy pártszékházba. Mással sem egyszerű persze :)

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hónapja

Én azt mondtam, és továbbra is tartom, hogy semmi nincs ingyen. Egyszer végre rendet kell tenni, és ez bizonyos anyagi áldozatot is jelent. Aki azt állította eddig, hogy ez nem így van, az vagy felborította az ország egyensúlyát, vagy egyszerűen hazudott. Ezt megtette eddig a jobb és a baloldal egyaránt. Ez közönséges populizmus, amivel lehet szavazatokat szerezni (l. Orbán-féle népszavazás), de utóbb megisszuk a levét. Én azt szeretném, ha végre tiszta vizet öntenénk abba a bizonyos pohárba, és ha valóban áldozatot kell vállalni, akkor azt tudatosan, igazságosan, és valóban egy felemelkedés érdekében tegyük. Egyébként azt is írtam, hogy mindennek ára van. Ebbe a mindenbe a munka is beletartozik, aminek kis hazánkban a rendszerváltás óta nem fizetik meg az árát. Szar bérből pedig szar nyugdíj lesz! Soroljam tovább?

Ellen_Ripley képe

Ellen_Ripley
3 hónapja

Volt idő,amikor a fiatalokat könnyen belehetett vonni a párt politikai munkájába. Jött egy szakadás ami, szerintem eltávolította a fiatalokat, pontosabban bizonytalanok lettek az MSZP-vel szemben. Úgy gondolom, ezek a fiatalok csalódottak, ha meg szólítsák számukra elfogadható és megvalósítható programmal, szívesen vesznek részt a munkában. Ezért mondtam azt, hogy sok fiatal van aki elfogadja a párt ideológiáját, eszméit. Szerintem, szabadabb kezet kell adni a fiataloknak.

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Kedves dmolnar, csupán azt vallom, hogy a baloldaliságnak van egy olyan minimuma, amit minden körülmények között be kell tartani. Kormányon is! A Gyurcsány alatti időszak elhajlásai okozták jelenlegi nyomorunkat a politika balfelén, amikor egy arrogáns 2/3-os parlamenti jelenlét ellen kell megfogalmaznunk – gyakran meddő eredménnyel – a legalapvetőbb igazságokat.

Ez a lopakodó burzsuj mentalitás – aminek semmi keresnivalója a baloldalon – idegeníti el az MSzP-t potenciális szövetségsétől, az LMP-től is. Megmondták, hogy amíg Gyurcsány a képben van, addig ők nem ülnek velünk sem asztalhoz. Föl kéne számolni végre az elhajló politikákat és visszatérni az europai baloldaliság vizeire. Martin Schultz megmondta: ha Ferinek el akaródzott menni, akkor nem is volt sohasem idevaló. Menjen és vigye magával az ideológiáját! Nekünk pedig végre alaposan ki kellene sepernünk utána.

Friss levegőt!

Balázs azért van itt, hogy megmutassa: igenis van még friss levegő a magyar baloldalon. A fiatalítás nem csak egy irány, hanem az egyetlen! Mert éltető friss levegő nélkül belefulladunk saját istenverte rögeszméinkbe.

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Bocs, Apolitikus, de te jöttél azzal, hogy további áldozatokat kell hozniuk az egyszerű embereknek, mert ez az elvárás Magyarország iránt. Ez viszont csak a burzsuj nagytőke elvárása velünk szemben, amit nem tudom, miért kellene követnünk.

Ezzel szemben a jövedelmeket, teremelést, a fogyasztást kellene fokozni és emelni az átlagemberek által megtakarítható bértömeget. Nincs, nem is lehet stabil baloldal ha a munkavállalók előtt bezáródik a középosztályosodás felé vezető út. Ez osztályharcot jelent!

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Mond inkább úgy, hogy lehetne.. Lehetne a segítsége, de jelenleg nem nagyon az.. Arról mi az elképzelésetek, hogy hogyan fogtok nyitni a mai középiskolások, egyetemisták felé.. Hogyan tudjátok őket hitelt érdemlően megszólítani? Látod ez érdekelne..

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Hát én nem tudom, hol élsz, lehet, nálatok sok fiatal vallja az MSZP szellemiségét, de én akkor más körökben mozgok.. Mert a fiatalok túlnyomó többsége egyáltalán nem tud azonosulni az MSZP szellemiségével.. Menj el az egyetemekre, főiskolákra.. menj el a BKV-hoz, menj a pedagógusok közé...

A Societas gyakorlatilag alig-alig tudja a fiatalokat megszólítani, saját megjelenése is alig van..

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Sakkinas barátunknak az a baja, hogy azt hiszi (pedig de sokszor próbáltuk már jó páran elmagyarázni), hogy a baloldaliság ilyetén jelszavai nem jók semmire (már persze a kedélyek felizgatásán kívül), mert a világ az már csak olyan, különösképpen a kapitalizmus, hogy azt lehet szétosztani, ami van.. Ami nincs, azaz hitelből finanszírozni a mindenféle juttatásokat, nos az előbb-utóbb államcsődhöz vezet. és ebből a szempontból tökéletesen mindegy, milyen színezetű kormány van hatalmon.. Mivel pedig ma a kapitalista termelési mód meghaladásának esélye nincs (legalábbis én nem látom) akkor nem azon kell halálozni, hogy de jó lenne, ha nem lenne, hanem azon, hogy mit lehet ezen keretek között tenni..

De nem érti.. vagy nem akarja érteni...

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Hát, szerintem vannak a baloldalhoz kötődő zenekarok, vagy legalábbis nem a jobboldalhoz kötődőek.. Csak éppen eléggé rétegzenekarok...

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Én is úgy gondolom, ahogy te - A Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom az egyik legnagyobb segítsége a pártnak a fiatalokhoz való eljutásban. Az együttműködés jelenleg is jól működik, és folytatódik tovább!

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hónapja

Még mindíg képtelen vagy normálisan gondolkozni, csak vagdalkozol. Ne gyere a demagóg dumáddal! Talán Te is ott voltál a vizitdíj elleni népszavazáson, és követelted az eltörlését? Közben pedig a vizitdíj tízszeresét teszed a borítékba önként az orvosnak, és ettől nem lesz jobb az egészségügynek. Tessék végre tudomásul venni, hogy Magyarország rossz úton jár, és ha nem tesz senki semmit az ellátórendszerek átalakítása érdekében, akkor állandóan csak a megszorításokról fog szólni az életünk. Fogd már fel végre, hogy mindennek ára van!! Az eddigi 22 év nem szólt másról, csak arról, hogy megszorítás után mégis elszállt a költségvetés, és jöttek az újabb megszorítások. Ebből a hullámvasútból ki kell szállni, mert nem vezet sehova. Balázs pedig nincs velem szemben, csak Te akarod ezt bebeszélni. Képzeld én is bérből élek, és soha semmilyen szociális támogatásra nem voltam jogosult. Ne nézz légy szives hülyének, mert azt ki nem állhatom.

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hónapja

Teljesen egyetértek. Ezért várom már azt a felelős politizálást, ami mellett minden jó érzésű ember fel tud sorakozni.

antalszegedi képe

antalszegedi
3 hónapja

Kedves Balázs !
Kérdeztelek és válaszoltál, de nem mondtál semmit.
Politikus lesz belőled.

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Az MSZP-nek természetesen ott a helye az Ellenzéki Kerekasztalnál!

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Ja igen, a DK. Személy szerint örülök annak, hogy azon volt politikustársaink, akikkel egyre kevesebb dologban értettünk egyet, más pártban folytatják a politizálást. Így ők is sikeresebbek lehetnek, meg az MSZP is. Én szurkolok nekik.

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom az ellenzéki kerekasztalt, meg általában a demokratikus ellenzék összefogását. Egyértelmű, hogy az új, egyfordulós, egyszerű többségi választási rendszernek köszönhetően a Fidesz nagy előnnyel indul neki a választásoknak. Leváltását nagyban segítheti egy helyi, illetve országos szintű összefogás. Erről azonban - meggyőződésem szerint - csak akkor kell tárgyalni, ha esedékessé válik a kérdés.

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Az ideológia, a cselekvés és a hiteles kommunikáció kiegészítik egymást, egyik sem működhet a másik kettő nélkül. Választótól függ azonban, hogy ki melyikek tartja a legfontosabbnak. Természetesen ideológia nélkül nem lehet sem választásnak, sem kormányzásnak nekifutni. Az MSZP erre szakosodott műhelyeiben folyik is a munka tisztességgel.

Erika1 képe

Erika1
3 hónapja

Nagyon jó lenne egy ilyen zenekar , de ma ez nem "sikk" egyenlőre . Eljön ennek az ideje is , csak mi már nem biztos hogy megérjük .

katiicabogar képe

katiicabogar
3 hónapja

Négy fiú unokám van (16-21 év) Elég nehéz volt őket távol tartani a Kárpátia, a Magozott cseresznye együttesektől. Ellenkezésemre mindig az volt a válaszuk, hogy őket nem érdekli a szövege - de jó a zenéjük. Ahol élek ez egy kifejezetten jobb oldali vidék. Az említett együttesek elég gyakran szerepelnek erre - rengeteg fiatalt vonz.
Fiatal koromból emlékszem, hogy oda mentem szívesen, ahol zene, tánc, buli volt. Még akkor is, ha mellette komolyabb dolgokba is bevontak minket.
Szerinted nem lenne jó összehozni baloldali fiatalokból egy olyan együttest, akik aztán járnák az országot? Jó zenékkel, nem a Trianont és a múltat siratni, és nem a túlzott nacionalista gondolkodást szeretteti meg a fiatalokkal?

jancsika53 képe

jancsika53
3 hónapja

Én úgy érzem sokan megfogalmazták az igazságot. Én csak ismételgetni tudnék . Ezért inkább azt szeretném megkérdezni tőled (ugye tegeződhetünk) mi a véleményed a civil mozgalmakról az ellenzéki kerekasztalról? . Az MSZP kapcsolata a DKP.-al?

Citoyen képe

Citoyen
3 hónapja

Akkor én még "populistább" leszek :)

És ilyen fizetésemelkedés után elmegy Aszódra a méreg drága bőr rucijában megnézni, hogy minden rendben van-e a hajléktalan szállón. Miközben az ő fizetésemelkedése ezeknek az embereknek a tönkretételét is jelentette:(

Bárány Balázs képe

Bárány Balázs
3 hónapja

Ahogy egy későbbi kommentedben írod is, természetesen szükség van észszerűsítésre, vagy ha úgy tetszik, áldozatvállalásra - de ez természetesen nem szabad, hogy otromba sanyargatásba forduljon.

Milyen rendszer az, ahol a felső rétegek adócsökkentését az alsóbb rétegek adóemelésével fizettetik meg? Elfogadhatatlan! Vagy ha populistán akarom megfogalmazni, akkor azt kérdezem, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy a miniszterelnök az új adórendszer segítségével havonta több, mint nettó félmillióval TÖBBET visz haza?

Citoyen képe

Citoyen
3 hónapja

Nem hiszem, hogy ma már kevesebb támogatója lenne a fiatalok körében az Mszp-nek, mint a fidesznek. Azon viszont tényleg érdemes lenne elgondolkodni, hogy a jobbik támogatottsága főleg a fiatalabb korosztályból kerül ki, a vezetésben jó részük jól képzett és az informatikában is otthon van... Ez ügyben valóban lenne mit erősiteni.
Pl. egy ilyen oldalon, mint a Kapcsolat.hu, sokat lehetne tenni: sokszinü, érdekes posztokkal, programokkal. És nagyon jó ötlet, hogy fiatal, tehetséges fiatalok megszólalnak, elmondják tapasztalataikat. Remélem lesz folytatása :)))
Tetszik, hogy egy kattintással a Facebook már elérhető...

LaFleur képe

LaFleur
3 hónapja

Napsugárnak:
Orbánnal szemben csak a széleskörü társadalmi összefogás lehet eredményes. Nem egy párt fogja megoldani ezt - jelenleg ugy látszik.
Azt is észre kell venni, hogy a közvéleménykutatások adatai szerint nagyon magas a pártokat elutasitók száma, akik nem találják azt a szerveződést, akire jószivvel szavaznának... Egy Orbánt leváltó ellenzéki összefogást pedig nem lehet ugy szervezni, hogy azt mondjuk: az én jelöltem, vagy senki! Kompromisszumokra kell épiteni az ellenzéki összefogást és hátra kell tudni lépni, ha valakinek nagyobb esélye van a győzelemre.

Elnézést, hogy nem a tárgyhoz irtam, de ezt fontosnak tartottam. De érdekelne erről Balázs véleménye :)) Hiszen ez most alapvető kérdés. A DEKA szerveződik és már két pártocska jelezte, hogy nem kiván rész venni benne...

Kataaa képe

Kataaa
3 hónapja

Úgy tudom, hamarosan tisztújító Kongresszust tart az MSZP. Bízzuk a fiatalokra, a tagokra kit választanak meg a vezetőségbe. Ne mondjunk ilyeneket, mert még megijedhetnek az illetékesek, és önszántukból elmennek, esetleg olyanok is akit szeretnénk ott látni.:) A fiataloknak pedig adjuk meg a lehetőséget, hogy közösen dolgozzanak - nincs könnyű feladatuk.

kisgalamb képe

kisgalamb
3 hónapja

Lejárt lemez. Az 1989 előtti érából (cirka 33 évvel ezelőtt) már nagyon kevesen vannak - és akik vannak, ők nem csak az MSZP soraiban. Az pedig egy igazságtalan megjegyzés, hogy a hatalom és a dolgozó emberek sokasága nem jelentett nekik semmit, mert pontosan is a szoci kormányok voltak szociálisan érzékenyek, a szoci kormányok adták a kedvezményeket, a különböző hozzájárulásokat, a családtámogatásokat, a 13. nyugdíjat, a 13. havi fizetést, az utazási kedvezményeket...stb.stb. - amit most sorra vesz el a fidesz kormány. Azzal meg legalább ezen a honlapon hagyjatok fel, hogy egy, csak egy ember van a gáton, az a Gyurcsány!!! Ne akard már velünk elhitetni, hogy széles e hazában más nem gondolkodik reálisan és igazságosan, mint ő. Ezzel csak még jobban megutáltatjátok azokkal, akiknek a támogatását meg kellene nyerni.

Azzal egyetértek, hogy fiatalításra van szükség, mind a parlamentben, mind a vezetésben. Azonban nem szabad átesni a ló túlsó oldalára (ami azért a magyarokra jellemző), az idősek tapasztalatát nem szabad sutba dobni. Szükség van mindenkire, fiatalra, középkorúra, és idősre is. Csak a fiatalok legyenek most már elől.


likoma
3 hónapja

Nagyon örülök személyednek. Nagyon szimpatikus a nézeted, amit remélem az elnökségbe jutásodkor is végig viszel. Kellenek az új, fiatal lelkesítő vezetők! Én is kerületi elnökségi tag vagyok, és úgy gondolom, ahhoz hogy toborozni tudjunk ki kell menni az emberekhez minél előbb és minél többen.
Remélem, hogy ha bekerülsz az országos elnökségbe többet segítesz, akár személyes jelenléteddel is a helyi szervezeteknek. Hiszen ahogy az embereknek, úgy nekünk is kell, hiányzik a személyes kapcsolat a vezetőkkel.Kellenek a nagyszabású kerületi programok is. Vannak ötleteink, csak a megvalósításhoz valós támogatás kéne nem pedig ígérgetések.
A kerületek együttműködése az utóbbi években megszakadt, erre is több gondot kéne fordítani, hiszen, ha látják az emberek kívülről az egyetértést, összefogást, akkor könnyebben csatlakoznak hozzánk illetve ki merik nyilvánítani gondolataikat.
Hiszem, hogy egy erős,lendületes párt megnyerheti az emberek szimpátiáját és a választásokat is. Remélem ez az MSZP lesz. Hajrá!!

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

Igen? Valóban így gondolod? Akkor ugyan miféle további áldozatokat akarsz rálőcsölni a magyar munkavállalókra?! Szerintem tévúton jársz és veled szemben Balázsnak van igaza: az Orbán-kormány kártevései után nem szabad újabb terheket pakolni a kisemberre. Egyre többen fölismerik ezt a pártban, leginkább azok akiknek van bátorságuk szakítani a kiüresedett Gyurcsány-mantrával.

El a kezekkel a szociális szférától, az eü. ellátástól! IMF ide vagy oda…

Ellen_Ripley képe

Ellen_Ripley
3 hónapja

Üdvözöllek! Sok ilyen fiatalra van szükség az MSZP -ban. Nagyon meggyőző amit magadról írsz. Őszintén megvallom, nagyon szeretnék sok ilyen, elveket valló fiatalokkal találkozni a pártban. Működik a baloldalnak egy Ifjúsági Mozgalma a Societas. Mennyire szándékozik az MSZP együttműködni a mozgalommal? Úgy gondolom, nagy szükség van az együttműködésre, velük együtt nagyon sok fiatalt lehet megmozgatni, mert sokan vannak, akik vállalják az MSZP ideológiáját, eszméjét.

napsugar képe

napsugar
3 hónapja

Akkor fog működni az álmod, ha kipucoljátok az őskövületeket a vezetőségből. Sok olyan ül még mosz is ott és a Parlamentbe, akik magukat az 1989 előtti érából mentették át. A hatalom, a vagyon sokkal többet jelentett nekik és jelent ma is, mint a nemzetünk, a dolgozó emberek sokasága, akik nyomorban, munkanélküli tengetik életüket. Egyetlen ember volt belülről elkötelezve: Gyurcsány!!!!!!!!!! De Őt ugyanez a réteg kinyírta, hogy ne zavarja a köreit. Puch -nak már régen kívül lenne a helye!!!!!!

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hónapja

Először is fogd vissza magad légy szives! Másodszor pedig az, hogy mi az igazságos, és mi kell a gazdasági felemelkedéshez, az két külön dolog! Ne keverd össze a kettőt! Te komolyan azt gondolod, hogy csak úgy ripsz-ropsz gazdag lesz ez az ország? Az MSZP is elismeri, hogy a gazdasági mélyrepülésből nem lehet áldozatok nélkül kimászni. Nem írtam sehol azt, hogy "ostoba megszorítások" kellenének. Sőt azt írtam, hogy szakítani kell az eddigi gyakorlattal. Neked az olvasással, vagy a szövegértéseddel van baj? Kímélj meg a hasonló mélyenszántó gondolataidtól. Balázs pedig majd válaszol, ha akar. Én inkább arra lennék kíváncsi.

fehergalamb képe

fehergalamb
3 hónapja

Szerintem is jó volna az életszinvonalon egy csipernyi valtozás, de ez idáig nem nagyon érzödik.

sakkinas képe

sakkinas
3 hónapja

"Nyilvánvalóvá kell végre tenni, hogy mi kell ahhoz, hogy ez az ország végre elinduljon a gazdasági felemelkedés útján, ehhez milyen áldozatokat kell vállalni."

Ugyan micsoda kell hozzá? Ostoba megszorítások?? Miért próbálod belebeszélni mindenki fejét újra ezekkel az ócska dogmákkal? Balázs erre ezt írta:

"Nem tudom elfogadni, hogy a gazdagok jólétét a szegényekkel fizettessék meg. Igazságtalannak tartom, hogy ebben az országban éjt nappallá téve dolgozhat az ember, és még az sem elegendő a tisztességes megélhetéshez."

Továbbá:

"A társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség és a szociális érzékenység a legfontosabb elemei a baloldali gondolkodásnak, ez nem is lehet vitás. Mind a kettő érdekében a végsőkig el kell menni."

Milyen igaza van: ez az egészséges hozzáállás!

Oldalak