A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”
A mi véleményünk
Vajon az erdélyiek akkor is jönnének a kormány mellett demonstrálni, ha nekik kellene az egykulcsos adó igazságtalanság elviselni? Akkor is ha az ők magánnyugdíj-pénztárban megtakarított pénzüket nyúlná le a kormány? Ha az ők tanulni akaró fiaik, lányaik előtt zárulnának be az egyetem kapui a megfizethetetlen tandíjak miatt? Vagy nekik ennyit ér a szavazati jog, hogy ilyenbe bele sem gondolnak?

A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Citoyen
1 hónapja
Az Operaház előtti tüntetés létszámával is ennyit foglalkoztál? Gondolom ha igen, akkor ellenkező előjellel... inkább lefelé, mint felfelé gondoltad a számokat.
Számomra lényegtelen, hogy mit mondanak ezügyben, a lényeg a tartalmon van. Az pedig kezd kicsit büdös lenni, hiszen elhangzott több helyen, hogy juttatásokért jöttek az emberek. Mindezt akkor, amikor éppen elbukni látszik ov szabadságharca...
"...menet vonult a Hősök teréről az Országház épülete elé „Nem leszünk gyarmat” jelszóval, miközben az Orbán-kormány pénzügyi „szabadságharcát” napok választják el a fegyverletételtől. Nyugatellenes jelszavak alatt vonultak a kormánypárti tüntetők, miközben a budapesti rezsim a Nyugat pénzéért kuncsorog, mert anélkül nem tart ki 2014-ig az unortodox gazdaságpolitikával az országot az államcsőd szélére sodró garnitúra országlása..."
http://nepszava.com/2012/01/magyarorszag/megnegyszerezte-a-hatalom-a-tun...
fulopm0422
1 hónapja
Én holnap délután megyek.
Nem visznek busszal és még uzsonnát sem csomagolnak....
60km.re lakom Budapesttől, de ott leszek.
Kataaa
1 hónapja
Mert a fiatalokat nem lehet ilyen ocsmányságra lefizetni. Ja, és ők a Dísz téren voltak tüntetni.
victorb
1 hónapja
Bayer csak volt fideszes, Bencsik és Széles Gábor nem fideszesek. Egyébként elárulom, sok ismerősöm volt ott, és egyik sem utazott fideszes pénzen Budapestre.
fulopm0422
1 hónapja
Én is azt mondom, hogy sokan voltak.
Teljesen mindegy a szám.
Lehet 100, de lehet több is.
Szomorú az, hogy kik tüntettek.
Megtévesztett, megfizetett emberek és azok, akiknek jó az orbáni politika.
Idős korosztály.
Fiatal alig.
Én nem lennék büszke...
Némelyeket sajnálok.
Végtelenül szomorú vagyok attól, hogy az országunk "harcban áll" és közben rohanunk a szakadék felé.
Nem volt elég az országot ketté osztani, kellett még a határon túliakkal is a konfliktust megteremteni.
Ehhez ért Orbán.
"Oszd meg és uralkodj rajta".
Ja, és a zavarosban halászni.
Gyűlölködni. (nem felejteni a vereségét)
Én végtelenül szomorú vagyok, mert aggódom a hazánkért!
Sajnos itt nincs demokrácia és élhető élet.
Na ettől vagyok szomorú.
katiicabogar
1 hónapja
Ugyan már! Nem a fideszesek voltak? Ők csak biztosították a Budapestre utazást :))
victorb
1 hónapja
Higgyetek a Népszabadság tudósítójának:
http://nol.hu/belfold/irdatlan_tomeg_orban_mellett
"Négykor indult a menet, és nagyjából fél hatig tartott, amíg mindenki átért a Kodály-köröndön. Nem számoltam, mennyien voltak, de ennyi embert szombaton délután még nem láttam az Andrássy úton. A fideszes szervezők százezret tűztek ki minimális célként, ezt fényesen túlteljesítették."
Attól eltekintve, hogy a szervezők nem fideszesek voltak, a hír igaz.
Kataaa
1 hónapja
Van aki nem tud számolni, de még csak megbecsülni sem.
valooban
1 hónapja
mert ha valaki téved 10-20 ezret na de ekkorát
ez a számháború
valooban
1 hónapja
"A tömeg méretére jellemző volt, hogy amikor a menet eleje az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre ért, az emberek még hosszú, tömött sorokban vonultak az Oktogonnál. A Kossuth téren eleve több ezer ember várta a menetet, aminek tagjai be se fértek a térre."
valooban
1 hónapja
"Az Index becslése szerint százezer ember vett részt "
"A szervezők egymillió emberről beszéltek, az mno.hu százezrekről, a magyarhirlap.hu több mint ötszázezer tüntetőről írt. "
"Belügyminisztérium – szokatlan módon – közelményt adott ki, amiben jó hangulatúnak nevezte az eseményt, és a demonstrálók számát 400 ezerre becsülte."
Vazzemmaue
1 hónapja
Nézzen szét a saját házatáján, meg fog lepődni milyen sok offshor cég van azon az oldalon!
Citoyen
1 hónapja
Neeeeeeeeem, ez nem a számokról szól....
valooban
1 hónapja
megint beindult a számháború
Citoyen
1 hónapja
Ez tetszik :)))
"Több tízezer fős menet vonult a Hősök teréről az Országház épülete elé „Nem leszünk gyarmat” jelszóval, miközben az Orbán-kormány pénzügyi „szabadságharcát” napok választják el a fegyverletételtől. Nyugatellenes jelszavak alatt vonultak a kormánypárti tüntetők, miközben a budapesti rezsim a Nyugat pénzéért kuncsorog, mert anélkül nem tart ki 2014-ig az unortodox gazdaságpolitikával az országot az államcsőd szélére sodró garnitúra országlása."
http://nepszava.com/2012/01/magyarorszag/megnegyszerezte-a-hatalom-a-tun...
Luca59
1 hónapja
Nagyon örülök, hogy betetted ide ezt a linket - már szét is küldtem.
Most mit lehet erre mondani? A stílus valóban maga az ember.
Kormánypártiak büszkék lehettek Pataky Attilára!/is/
kiskoboldok
1 hónapja
A kormány melletti demonstráció büszkesége:
http://www.youtube.com/watch?v=Ik1wfStNShE&feature=player_embedded
Kataaa
1 hónapja
Nincs ezen mit csodálkozni, nem is tudom miért bosszankodunk ezen? Ingyen elhozzák őket, várost néznek, pénzt is kapnak érte, kajálásról nem tudok- nyilván önellátás van. És csak annyit kell tenniük, hogy "éljen Viktor!" Miért is éljen? Azt már nem tudják. No, erről ez a véleményem.
nomád055
1 hónapja
Aki képes idejönni Erdélyből Orbán mellett tüntetni,az hazaáruló mocsok!
Udvari
1 hónapja
Orbán Viktor és kormány tagjai nyolc évig okoskodtak,a költségvetés mikéntjével nem foglalkoztak,a 201o-es szavazás nekik kedvezett,egy ,kis csalafintasággal joformán egész éjjel sorban álltak a máshol szavazok,ennek egyrésze valoszinű nem anyaországbeli volt,máskor l9 óra után a fidesz nem engedte a szavazást most nem volt baj.Az Erdélyi kettős állapolgár békemenete az anyaországnak 2010-ben l3-millárdba került,majdha lessz népszavazás 2014-ben ők válasszák meg ujból ORBÁN és Semjén párost hitgyülekezeten is erről papolnak csak a fidesz.
Erika1
1 hónapja
Szegény időben ,minden forint számít , amikor már arra vetemednek hogy a Baba -kötvényt is lenyúlják .
nyusziful
1 hónapja
Az a pár autóbusz nem oszt-nem szoroz.Aki pedig itt élő adóizetőként kimegy,valószínűleg a rendszer kegyeltje.Akinek a diktatúra tetszik-menjen!100000-en még az Erdélyiekkel sem lesznek!
valooban
1 hónapja
mondtam én egy szóval is oldalt?
ezt már te fűzted hozzá
Erika1
1 hónapja
Azok minden oldalról vannak bőven , nézzük pl: Demjánt .
valooban
1 hónapja
jaaa meg a felső tízezer akiknek offshor cégeik és kinti bankszámláik vannak, had ne írjak neveket mert nem férne el az oldalon de tudjuk kikről is van szó UGYE
katiicabogar
1 hónapja
Okos ember lehet az a Géza bá' a harmadikról :)
kiskoboldok
1 hónapja
"Ez sem személyeskedés ugye?"
Erika1
1 hónapja
Pedig sok fideszes ezt tette , pl : Bayer is .
valooban
1 hónapja
senki sem ellensége a saját pénztárcájának
aki megteheti meg is teszi a többiek meg irígykednek
egyébként "Egy hazafi" a cégeit, megtakarításait sem viszi külföldre, csak azért hogy elkerülje az itteni adózást
UGYE EZZEL TE IS EGYETÉRTESSZ
és nincs itt sem kettős mérce
:):):)
Anaketon
1 hónapja
Igazad van Katicabogár. "Csak az üljön a tűz mellé, aki a füstjét is szívja" /Géza bá' mondása a harmadikról/
bibikat3
1 hónapja
Felvidékről nem jönnek hogy hozonak a mély Magyarnak egy új kocsit adómentesen!
Erika1
1 hónapja
"Egy hazafi " akkor se csinál ilyet !
valooban
1 hónapja
inkább az aki olyan rendeletet hozott hogy célszerűbb, olcsóbb az a külföldi rendszámtábla
valooban
1 hónapja
Nem szeretnélek kioktatni, de
tudod az internetezés és ezen belül a blogolás sajátossága hogy aki véleményt nyílvánít és olvas az a többiekről azt feltételezi hogy nem ész nélkül küldi a véleményét hanem az előzőek olvasása, megértése után , azokat figyelembevéve
bocsáss meg ha rólad ezt feltételeztem
Erika1
1 hónapja
Ezt csak velünk lehet megcsinálni , és azok teszik ezt ,akik külföldi rendszámtáblával segítették más ország adóhivatalát .
valooban
1 hónapja
igen igazad van
de mint láthatod sokan nem így vannak ezzel
:):):)
katiicabogar
1 hónapja
Aha. Hova mennek a magyarok Magyarországról tüntetni? Melyik országban biztosítanak buszjáratot arra, hogy a más ország kormánya melletti (vagy elleni) tüntetésen részt vegyenek?
Anaketon
1 hónapja
Megnéztem, hogy én kinek írtam, és mit. Szóval, Kedves Valooban! Én nem az előttem szólók valamelyikének a hozzászólására reagáltam, hanem magára a tüntetés - bocsánat békemenet - tényére, függetlenül attól, hogy a szimpátiatüntetők kik és honnan jönnek. MIvel olvastam a cikket, tudom, hogy Erdélyből is jönnek, ezért említettem meg őket is a hozzászólásomban.
Erre megkapom NEKEM SZÓLÓ válaszban, hogy kettős mércét alkalmazok.
Megkérlek olvasd el, hogy mit is írtam jó? És ha nekem válaszolsz, akkor maradjunk szigorúan annál a szövegnél, amit én írtam, az előttem és az utánnam szólóktól függetlenül. Köszönöm.
katiicabogar
1 hónapja
Feltételezem, hogy arra gondolt, amire mindannyian akik berzenkedünk az erdélyiek kormány melletti demonstrációjától. Amellett a kormány mellett állnak ki, akik intézkedéseinek "eredményét" nem nekik kell elviselniük, hanem nekünk, akik itt élünk. Könnyű úgy kiállni pl. a 16 százalékos adó mellett, hogy őket nem érinti. Nem az ő gyerekeik nem tanulhatnak egyetemeken, mert horror összegeket kell fizetni a tanulásért... és még sorolhatnám azokat amik történtek az elmúlt két évben - a Magyarországon élők rovására.
Kataaa
1 hónapja
Én is hosszú ideje ezt pampogom, ha kifogyok az érvekből , inkább nem szólok, nem úgy mint egyesek. Érvekkel is személyeskednek, mert úgy gondolják, hogy így most ő nagy ember. Én azt tanultam " okos enged...":)
valooban
1 hónapja
igen az
mert ha kifogásolják azt hogy ők ne jöjjenek ide, maradjanak a határaikon belül akkor ez vonatkozzon másra is
ez a kettős mérce
Anaketon
1 hónapja
Kettős mérce???? Ugggyanmá', csak adtam egy tippet helyszínnek, mert ha nem csal az emlékezetem legutóbb az EU parlamentben fejezték ki nemtetszésüket kormányunk intézkedéseivel kapcsolatban.
valooban
1 hónapja
hogy neked mennyire igazad van
én már ezt pampogom évek óta
de egyesek ha kifogynak az érvekből, vagy csak úgy zsigerből a személyeskedéshez nyúlnak azt feltételezve hogy ezzel nagyobb nyomatékot adhatnak véleményüknek
pedig csak saját magukat jellemzik
heveske
1 hónapja
Mikor iskolába jártam, volt olyan dolgozat , hogy "Helyesírási gyakorlat", én ennek irányában írtam megjegyzésemet.
Kérdésed miről szól?
Kataaa
1 hónapja
Barátaim! Valóban be kéne már fejezni a személyeskedést. Ez csak jobban szítja, az amúgy is feszült ellenségeskedést. Miért nem lehet pártszimpátiától függetlenül, békésen egymás mellett élni? Mennyivel más lenne az élet. És ezt értem mindenkire, tisztelet azon kivételnek, akik eddig is a békés megoldás mellett érveltek.
valooban
1 hónapja
ez ugye nem személyeskedés?
:):):)
heveske
1 hónapja
A billentyűzeten alulról a második sor jobb szélén van /felfelé mutató nyíl/ a NAGYBETű jele.Mondat kezdésnél először azt nyomd le.
Szívesen !
valooban
1 hónapja
Ni csak
még egy kettős mérce
:):):)
Anaketon
1 hónapja
Ha Bayer Zsoltnak nem tetszik Európa véleménye a jelenlegi kormányunkról, akkor vigye a "demokratáit" és a csatlakozó erdélyieket Brüsszelbe, és meneteljen ott!
victorb
1 hónapja
És erre tudsz valami értelmes érvet is mondani?
Oldalak