A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Túl a tánc és illemtanórán

via PuPu blogja

2012. január 24. 22:25 | 7 hozzászólás

Kissé megviselt volt a Mi Boldogságunk fényességes ábrázatja, mikor kitámolygott Barroso ajtaján, a hajdan oly dinamikus Vezérlő Tábornok most kissé punnyadtnak tűnt.

A saját szempontjából ez a tárgyalás is olyan volt, mint eddig a többi is – megkapta a kokit, leesett egy-két saller, gyakorlatilag pedig nem történt semmi, azon kívül, hogy létrejött a klasszikus véleménycsere – bement a sajátjával és kijött Barroso véleményével.
Barroso nem is tartott sajtótájékoztató, csak a diplomáciában szokásos kifejezésekkel üzente meg sajtónyilatkozatában, hogy semmi nem történt és ameddig ez így marad, addig folyik minden tovább, - business as usual.

Szerintem az Unió döntéshozói érdeklődéssel figyelik a Vityka névre hallgató egeret, hogyan reagál arra, ha rossz lépés esetén váltóáramot vezetnek a talpába, hiszen bármikor előfordulhat, hogy más ország is megbokrosodik, és akkor szükség lesz hatékony eszközökre
Amikor az Éleseszű Vezető a nemzetközi politikai színpadon bokázik, akkor nem a magyar tánckultúrát népszerűsíti a rókatánc nevű figura beemelésével az európai kultúrkörbe, hanem bizonyos kényszermozgásokat végez, kínos mosollyal az arcán.

Azért nincs még vége a megpróbáltatásoknak, hiszen csak nem állta meg, hogy ne próbálja azt a benyomást kelteni, hogy ő itt még tényező, és kiválasztott két témát, melyről kijelentette, hogy de ezekből aztán végképp nem fog engedni.
Az egyik a jegybankelnök és a Monetáris tanács tagjainak eskütétele.  
Ezzel az a problémája a Bizottságnak, hogy az esküben az országhoz és annak érdekeihez való hűségről beszélnek, holott az MNB elnöke egyúttal az Európai Központi Bank Általános Tanácsának is tagja


A blogbejegyzés eredetije: Túl a tánc és illemtanórán


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

november képe

november
3 hónapja

Pupu, ez telitalálat volt,

victorb képe

victorb
3 hónapja

Utolsó bekezdésre:
Ha Simor Andrásnak az EB szerint nem helyes esküt tennie, avval nyíltan kijelentette, hogy az MNB elnökének nem szabad a magyar érdekeknek megfelelnie. Márpedig pont ez az, ami csak a Rockefellereknek, Rotschildoknak az érdeke. De gondolom, ezt tudjátok.

victorb képe

victorb
3 hónapja

Humor? Ez nem az. Valahogy az óvoda jut eszembe, ahol a gyerekek egymást csúfolják.

antalszegedi képe

antalszegedi
3 hónapja

Alig tudtam a folytonos nevetéstől végíg olvasni.("kiszámíthatatlan tekintetű")A paraszt ezt egyszerűbben, saját állatainál tapasztaltak alapján nevezi (de én ezt itt nem merem leírni).
Egyébként az ilyen jellegű tudósításokat hiányolom én a baloldalról, mert ezt aztán mindenki megérti (aki akarja). Miért is folyik a vita ezen a két pontban? Hát itt van tárgyszerűen és főleg nagyon érthető egyszerű formában.
Az ujságírok okulhatnának e stílusból.

fulopm0422 képe

fulopm0422
3 hónapja

Nagyon jó, mint mindig!
A humor ellen nincs fegyverük.

ZSADIzene képe

ZSADIzene
3 hónapja

Azért már kezd idegesítő lenni ez a pasas, még ha 400 000 ember nem is így gondolja...

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Telitalálat, nagyon szép és helyes elemzés.. Non-stop pofán verésben van része, nemcsak itthon (mert azt csak észleli, akármilyen beszűkült is az agya), hiszen egyre többen menekülnek a környezetéből, hanem külhonban is.. Pláne az a felismerés hathatott rá kínosan, hogy az EU-ban is tudják, mit beszél itthon..