Az esetről beszámoló beol.hu azonban szemérmesen nemcsak a nevét hallgatta el, hanem a pártállását is. A baj az, hogy cikkünk írásakor a hírt a hírkereső.hu szerint átvevő nyolc nagyobb hírportál közül egyik sem egészítette ki az értesülést a képviselő pártállásával. Az eset leírása a beol.hu-ról:
A közelmúltban egyik délután egy helybeli fiatalemberrel érkezett a Tescóba a Sarkadon közismert képviselő, vállalkozó. A vásárlótérben, a kocsiban hagyott adathordozót a helyi pénzügyi bizottság elnökeként is tevékenykedő férfi tette a társa által vitt kosárba — tájékoztattak sarkadi informátoraink.
A két férfi a pénztárnál a fizetést követően távozott az üzletből, de magukkal vitték a valamivel több mint 50 ezer forint értékű készüléket. A Tesco dolgozói észlelték a hiányt, s a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt.
Ezt követően telefonon keresték meg az érintettet, aki először tagadta, hogy bármit is tudna a készülék hollétéről, majd nem sokkal később mindketten visszatértek, visszavitték az eltulajdonított adathordozót. Igaz, a képviselő azt hangoztatta, hogy ők csak tesztelni akarták a Tesco biztonsági szolgálatának éberségét. Hírportálunk megkereste az ügyben érintett férfit, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Hivatalos forrás által meg nem erősítetten úgy tudjuk: a két férfi ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Reflektor
3 hét
Már lemondott.
:)
Beuci53
3 hét
Azonnali leváltást!
katiicabogar
3 hét
Ez olyan kicsinyes :( Azt gondolod, hogy azzal, hogy felsorolod ezeket a neveket, enyhíted a piti bolti lopás tényét? Ragozhatom én is. Pl. Ki tudja már hányszor, és hány boltban megtette ezt? Általában aki arra vetemedik, hogy üzletből lop, az nem egyszer teszi meg.
poligon
3 hét
...a sárdobálásnak nem vagyok hive,mert nem old meg semmit...a korrupció vádját a biróságnak kell megitélnie...nem összekeverendő a közbüntényes ügyekkel,amiről kamera felvétel készült...mindenesetre,annak a látszata az ügy kapcsán megdölt...hogy a Fidesz képviselői az erkölcsiség jegyében szerveződtek össze...
Reflektor
3 hét
Hunvald, Hagyó, Wieszt, Molnár, ...
Megismertük őket.
Nem az a gond, hogy sáros emberek pozícióba kerülhetnek. A probléma ezeknek az ügyeknek párton belüli kezelése.
A különbség a Fidesz és az MSZP között, hogy az MSZP minden esetben megpróbálja elsumákolni ezeket az ügyeket. Persze sikertelenül. A Fidesznél ez nem fordulhat elő. Ott lemondatják a "bűnöst".
poligon
3 hét
...egymás megismerésének mérföldkővéhez érkeztünk,kijelenthető,hogy a Fidesz képviselői a racionalitás sikján szerveződtek...akinek a lopásáról kamera felvétel készül,az lemond...Murok Ferenc ur fotojáról kiderül,hogy áldozat és hogy szoritja a nyakát a nyakkendő...a rendszerváltozás lehetősége zavarta meg...szive és képességei alapján,inkább az uzsora kölcsönzésbe tagozodott volna...
kisgalamb
3 hét
Most már csak azt mondd el, hogy ez mi a jófenét keres ebben a témában. Én elhiszem, hogy ott szeretnéd ütni a szocikat ahol éred, azért a szezont a fazonnal nem kellene összekeverned.
Reflektor
3 hét
Mondok mást.
Errefelé ez sem hír.
:)
"»A« verzió, hogy nyerek, »B« verzió, hogy nem adom fel! Bárhogyan is alakulnak a dolgok, a párttal kapcsolatos bizonyos elképzeléseimet akkor sem adom fel. Ha esetleg mégsem választanának meg, az valószínűleg az elnökségből való távozásomat is jelentené, de most nem ezzel foglalkozom. Országjárásra indulok, hogy minél több szocialistának elmondhassam, mit és miért szeretnék tenni. Remélem, meg tudom győzni a többséget, hogy van értelme az alternatívákat felmutatni."
A szöveg Szanyi Tibortól származik.
Tudom, párt- és baloldali egység... küzdeni kell... blablablablablabla.
:)
Reflektor
3 hét
A magyar sajtó nem számolt be Szabó Lórándról sem, pedig neki 2 millió van a rovásán. Mészáros (ez ugye új hír) 100 milliós ügye sem hír.
A blogban említett úr lemondott. De azért csócsáljátok.
jmartus
3 hét
Hát igen...csúnya dolog, hogy a közleményben se név, se "cím"! De..még csúnyább a tett amit elkövetett! Mert ha csak tesztelni akarta az áruház biztonsági szolgálatát, ahhoz elég lett volna, ha csak az ajtón viszik ki, haza vinni már szükségtelen volt!
Kataaa
3 hét
Valószínű olyan valaki , akit még nem szeretnének kirúgni.
Zsoka49
3 hét
Talán mindenki meg lett félemlítve az ellenzék politikusai és újságírói közül .hogy titokba kell tartani ilyen jó hírt?
Erika1
3 hét
De hol van a magyar sajtó ??????Ennyire meghunyászkodni tán mégse kéne .
kisgalamb
3 hét
Talán mert rossz fényt vet a Fideszre. Vajon mióta lopkodott már?
Erika1
3 hét
Tényleg , miért is ????????????