Nyomják Krahácsot. Nem először, és gyanítjuk, nem utoljára. Mert összefogtak ellenünk a haladás ellenségei, mindenki ellenünk van. Nem csak a nagy nemzetközi lapok bírálják az Orbán-kormányt, de a nemzetközi szervezetek is, tekintélyes politikusok.
Nem jó mostanában magyarnak lenni – sem idehaza, sem külföldön. Még akkor sem, ha a nagyvilágban tudják, hogy nem a magyarok változtak meg hátrányukra. Nem a magyar népnek szólnak a sokatlanul kemény hangok. Senki sem állítja, hogy a Balaton már nem olyan hullámos, mint amilyen volt, és arról sem cikkezik a világsajtó, hogy az Aranycsapat tagjai annak idején tehetségtelen, tuskólábúak lettek volna.
A magyar kormány politikájának szólnak a bírálatok, és nem csupán a gazdasági teljesítményének, hanem főként annak, hogy Orbánék semmibe veszik az Európában normálisnak számító demokratikus játékszabályokat.
A kormány válaszul azt kommunikálja, hogy ők a magyar emberek érdekeit képviselik, erre kaptak felhatalmazást, és senkinek nincs joga arra, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát. Még a magyar embereknek sincs ehhez joguk, tennénk hozzá halkan.
Egyszerűbb, és kevésbé kockázatos, ha elhitetjük magunkkal, hogy azért van mindenki ellenünk, mert mi nem adjuk be a derekunkat, mint tették azt a mostanit megelőző kormányok. Nem hajtjuk szolgalelkűen igába a fejünket, hanem szilaj tekintettel az IMF lába elé sercintünk - adják ide a pénzt, aztán húzzanak el melegebb éghajlatra.
Mondjuk, halkan, zárójelben meg lehetne kérdezni: vajon a csehek, a belgák, a bolgárok a románok és még sorolhatnánk Európa valamennyi országát, nem olyan kormányt választottak maguknak, amely az ottani emberek érdekeit képviseli? A miénken kívül az összes többi kormány valóban a nemzetközi pénzvilág szálláscsinálója lenne, akiknek eszükbe sem jutnak azok az emberek, akik odahaza megválasztották őket?
Nem Szijjártó féle magasság, ha valami ilyenre gondolunk, amikor a hazai kormány érvelésnek beállított mentegetőzéseit hallgatjuk. Hogy azért van velünk baj, több mint az Unió fennállása óta bárkivel, mert a mi kormányunk a magyar emberek érdekeit képviseli. És ezt nem tudják lenyelni a többiek Európában. Fáj nekik, hogy a mi érdekeink képviselve vannak. Szegény cseh, román, bolgár, belga emberek - az ő érdekeiket nem képviseli senki, különben már nekik támadt volna a fél világ.
Persze, lehet, hogy Orbán valóban megvédte Magyarországot. Egy titkos támadás ellen, amelyről csak neki és néhány közvetlen kollégájának volt tudomása. Például a már említett Selmeczi szóvivőnek, aki szerint a magyar emberek büszkék az új alaptörvényre. Azt nyilván csak szerénységből nem tette hozzá, hogy a büszke magyar emberek reggel, munkába indulás előtt még gyorsan belelapoznak az alaptörvénybe, esténként pedig, mese helyett, abból olvasnak a gyereknek.
Aztán csodálkoznak, ha szegény csemetéjük éjjel bepisil, mert Schmitt Pál törzsanyagból készült doktorijáról álmodik.
Miért szeretik utálni az Orbán-kormányt?
| via Föld S. Péter blogja |
| 2012. január 18. 21:28 | 19 hozzászólás |
Most nem ordították le Orbán Viktor fejét, mint tették ezt egy évvel ezelőtt Brüsszelben. De azért érződött, hogy nem szeretik, és már bánják, hogy beengedték maguk közé. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője ezt a szabad szemmel is jól kivehető utálatot a maga egyszerű módján úgy értelmezte, hogy Orbán megvédte Magyarországot. Hagyjuk meg Selmeczit ebben a hitében, ha neki így jó, a világért se zökkentsük ki ebből a meggyőződéséből.

Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Vazzemmaue
3 hónapja
Ennél még az is jobb lenne öregem! Ráadásul a múltkor a tévében láttam, hogy ókori, középkori demokrácikában havonta váltottak vezetőt, pont azért, hogy ne járjanak úgy, mint mi magukkal!
Vazzemmaue
3 hónapja
Szerintem általában a dolgokról nincs fogalma a tompítottunknak. Úgy látom, támadnak a trollok!
harmonikus
3 hónapja
Onnan,hogy a gyurcsány szemkilövető akcióit is marha demokratikusnak tartotta és tartja a ballib közvélemény többsége.
plalyA
3 hónapja
Ezt meg honnan veszed?
Apolitikus
3 hónapja
Ez pedig egy semmitmondó hozzászólás volt részedről.
valooban
3 hónapja
ez meg is volt
annó az mdf első ténykedéseként szüntették meg
harmonikus
3 hónapja
Mindig az a demokrácia,és az a demokratikus,amit aktuálisan a ballib annak tart.
plalyA
3 hónapja
Azt gondolom, hogy neked meg a demokráciáról nincs fogalmad, veagy legalább is vajmi kevés. A Citoyen nick-társunk közelebb van az igazsághoz mint te. A választási ciklus nem a képviselők visszahívhatóságát jelenti, hanem az újraválasztásukat. Ez meg nem ugyan az, bár mindkető a demokratikus képviselet eszköze- ebből következően te mégkevesebb ismerettel rendelkezel a demokrácia intézményrendszeréről, mint azt a mellékelt ábra mutatja.
plalyA
3 hónapja
Tényleg? Mit nemmondasz. A képviselő viszahívhatósága azt jelenti, hogy két választási ciklus között a képviselő felelőssége megállapítható. Viszont az érvényben lévő választási törvény szerint a képviselő megválasztása után nem tartozik jogi felelősséggel a választóinak. Ezt add össze. Akkor hogy is hívható vissza a képviselő? Ne keverd össze a választási ciklust a képviselő visszahívhatóságával, mert nem ugyan az a kettő. Tehát megint sikerült mellé menned( Egyébként a visazhívhatósági törvényt a FIDESZ első regnálása alatt változtatták meg 1998 szeptemberében, ha esetleg nem tudnád- addig visszahívhatók voltak a képviselők azóta nem - lásd a Parrag képviselő visszahívására vonatkozó eljárást)
kapitan
3 hónapja
Magyarországon 100 éve nincs hagyománya a polgári demokráciának: a konzervatívok 8, balliberális kormányok 12 éve után összenő, ami összetartozik...
Citoyen
3 hónapja
Nem képzelsz magadról egy kicsit sokat ?
Reflektor
3 hónapja
Nem sok fogalmad van a demokráciában működő kormány és parlament szerepéről.
Elgondolkodtál azon, hogyan kormányozható egy ország, ha 3 havonta, félévente, évente más összetételű a parlament?
Citoyen
3 hónapja
4 évenként...
Közben csak lemondás, vagy halálozás esetén irnak ki időközit...
Ez lenne a visszahivhatóság?
Reflektor
3 hónapja
A képviselő most is visszahívható.
Azért vannak az országgyűlési képviselő-választások.
bibikat3
3 hónapja
Olyan választási törvény ahol a képviselő nem csinálja jól a dolgát visszahivható lenne!
katiicabogar
3 hónapja
A magyar példa nyomán az EU is jó úton indult el abba az irányba, hogy problémáit megoldja.
De jóóóóóóóóóó :) Orbán megmutatja annak a buta EU-nak, hogy kell országot irányítani :)
Reflektor
3 hónapja
De.
Fűzzünk csak nagy reményeket az EU-hoz.
A magyar példa nyomán az EU is jó úton indult el abba az irányba, hogy problémáit megoldja.
antalszegedi
3 hónapja
Azért a mai napon nem mondanám, hogy olyan általános nagy megértés volt a megdöntött Magyar Köztársaság, ill. oly nagyon utálnák ezt a világot bolondító Orbánt. Akkora mellénnyel beszélt az ujságíróknak, csodálom hogy elfértek mellette.
Ám az egyre nyílvánvalóbb, nem kellene nagy reményeket fűzni az EU-hoz. Itthon, nekünk kell kisöprűzni ezt a mocskos bandát, de a söprű nyelével.
Reflektor
3 hónapja
"Most nem ordították le Orbán Viktor fejét, mint tették ezt egy évvel ezelőtt Brüsszelben. De azért érződött, hogy nem szeretik, és már bánják, hogy beengedték maguk közé. "
Ez így ebben a formában nem igaz.
Igen, vannak, akik nem szeretik. Ki is vonult egyikük beszéde után.
:)
Van ilyen. A ballibek sosem fogják szeretni, hiszen a tyúkszemükre lépett és az most nagyon fáj nekik.
:)