A többieket "elfelejtették" értesíteni: így aztán hiába írta fel a kezelőorvos a gyógyszereket december közepén vagy január elején több hónapra, azokat februártól csak a 21 kijelölt kezelőcentrumban lehet kiváltani. Azaz hiába van valakinek három hónapra szóló receptje, februártól már csak a kezelőcentrumokban férhet a készítményhez. A hogyant még senki sem tudja...
A személyre szabott, úgynevezett biológiai terápiával az egészségesekhez hasonlóan élhetnek egyebek közt a pikkelysömörös, a súlyos ízületi elváltozással kezelt embereknek. Fájdalmaiktól már-már szinte mozgásképtelen emberek térhetnek vissza ismét e gyógyszerek segítségével a munkába. Eddig a betegek 300 forintos dobozdíj ellenében az ország 2400 patikájának bármelyikében több hónapra előre beválthatták a receptjeiket. Februártól viszont kizárólag a kijelölt mintegy 21 kórházban kaphatják meg. És ott is csak egyhavi adagot. Azaz többször kell utaznia, sőt mostantól időpontot is foglalnia az amúgy is zsúfolt szakorvosi rendelésekre a betegeknek. A jobbára infúzióból vagy injekcióból álló kúrák zömét – némi betegoktatás után - az érintettek akár maguk is otthon beadhatták maguknak. Kórházi gyógyszerelésre csak az infúziós betegeknek volt szükségük. Most viszont az új szabály miatt több ezer beteg „zúdulhat be” a kezelőcentrumokba.
Az érintett kórházak is meglehetősen tájékozatlannak bizonyulnak: még nem is tudták, milyen úton kerül hozzájuk a készítmény – az OEP biztosítja, maguknak kell megvásárolniuk, netán új tulajdonosuk, az állam szerzi be és osztja szét köztük. A betegek mellett, az intézkedés a patikákat is érzékenyen érinti, e termékkörrel mintegy 22-23 milliárdos forgalomtól és az ezzel párosuló néhány százalékos szállítói kedvezménytől esnek el évente....
Megint egy betegbosszantó szabály
| via Danó Anna blogja |
| 2012. január 18. 22:32 | 1 hozzászólás |
Több ezer biológiai terápiával kezelt, nagyon súlyos betegnek okozhat bosszúságot, hogy az eddig patikában is kiváltható orvosságaikat, februártól már csak a kijelölt kórházakban kaphatják meg. A változásról csak a legszenvedélyesebb jogszabályböngészők értesülhettek

A többieket "elfelejtették" értesíteni: így aztán hiába írta fel a kezelőorvos a gyógyszereket december közepén vagy január elején több hónapra, azokat februártól csak a 21 kijelölt kezelőcentrumban lehet kiváltani. Azaz hiába van valakinek három hónapra szóló receptje, februártól már csak a kezelőcentrumokban férhet a készítményhez. A hogyant még senki sem tudja...
Írd meg a véleményed!
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
jadzia
3 hónapja
Ez több mint bosszantó ez maga a kitolás Aki még nem látott szinte mozgásképtelen szenvedő ízületi betegeket ,vagy a pikkelysömör bőr és belszervi tünetei miatt szenvedőket az el sem tudja képzelni mekkora kitolás ez? Odacsődítenek egy pár kiemelt központba ilyen betegeket havonta a,mi kitolás a központ dolgozóival lévén minden nap tömeg lesz ,türelmetlenség idegesség, és a betegek sokasága akik órákat is várhatnak és ez 4 hetente fog ismétlődni Ha ezt valaki megmagyarázza , mi ebben a ráció az okos ember.((