A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Az európaiak nem hülyék

via Piroslapok.blog

2012. január 25. 19:21 | 7 hozzászólás

Kis nemzet vagyunk, de nem panaszkodhatunk, hogy nem jutna nekünk szerep Európa színpadán. Múlt héten indult velünk kapcsolatban kötelezettség-szegési eljárás, majd turbó fokozatba kapcsolták a túlzottdeficit-eljárást, s közben folyamatan tárgyalnak, hogy megkapjuk-e a kért EU/IMF-hitelt.

Miniszterelnökünk komolyan is veszi a helyzetet, a múlt heti strasbourgi parlamenti fellépés után kedden három uniós elnököt látogatott meg: Barrosot, Rompuyt és Schulz parlamenti elnököt.

Kedden már nem volt ilyen peckes a járása

Azt előre tudtuk Orbán nyilatkozataiból, hogy sok mindenbe beleegyezik. S valóban, nem nyomják le Simort: vagyis nem vonják össze a Nemzeti Bankot a PSZÁF-fal, nem neveznek ki mellé önjáró alelnököt. Pedig ez nagy terv volt, így lehetett volna hozzájutni a nemzeti banki tartalékokhoz. Az pedig az még az államosított nyugdíjpénzeknél is nagyobb lehetőség volna Matolcsynak a költekezésre.

Ez rendben van, Orbán reálpolitikus, fölméri, hogy miben kell engednie. Magyar állampolgárként meg örülhetünk is, hogy a jegybanki tartalék nem jut ebek harmincadjára, mint ahogy a nyugdíjpénzekkel történt. (Amit úgy sikerült elkölteni, hogy az államadósság sem csökkent.)...


A blogbejegyzés eredetije: Az európaiak nem hülyék


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

dmolnar képe

dmolnar
3 hónapja

Mert mindenki abban reménykedik, hogy a "haza megmentője", a felcsúti géniuszt, apátok helyett apátok, nevelő dajkátok, és nem utolsósorban jól fizető munkáltatótok talán észhez tér azután a tenger saller és koki után, amit csak úgy mellékesen a fejére, arcára mázoltak odakint...

Aztán, ha úgy lesz, és a hasba rúgások hatására visszatolat a szakadék széléről és sikerül visszacsinálnia, amit ő fényessége és lángeszű jobbkeze eltolt (vagy legalább egy jó részét), akkor kap pénzt az IMF-től és túlélheti a maradék két évét.. (nyugi, nyugi, a fizetés marad gyerekek, ilyenekre ott nagyon szükség van..)

victorb képe

victorb
3 hónapja

Csak pontosan kéne a számokra hivatkozni! A választásokkor 280 Ft körül volt egy euró.
http://finance.yahoo.com/echarts?s=EURHUF=X#chart4:symbol=eurhuf=x;range...
Most éppen 294.40-on áll.

Reflektor képe

Reflektor
3 hónapja

Ha már amnéziát emlegetsz, akkor menjünk végig tételesen az állításaidon!
:)
260 forintos euro. A magyar gazdaság 2008-ban a válság hatására megroppant. Elékezz vissza, gazdasági növekedésünk a Gyurcsány és Bajnai kormányok 2 évében is mínuszba ment.
360 ft-os benzinár. A szlovákok hozzánk járnak tankolni. Itt olcsóbb. A németeknél 460 ft. 1 liter üzemanyag.
Tandíj. A tandíj mértéke - ha bevezetésre került volna - félévente 120-180 ezer forint. Nem egyes szakokon, hanem mindenhol - tanulmányi eredmény alapján.
Vizitdíj. Értelmetlen megszorítás - ráadásul leginkább a nyugdíjasokat sújtotta volna. Azért értelmetlen, mert az államháztartást az évi 40-50 milliárdos bevétel nem húzta volna ki a kátyúból. Sajnos, évi 2-3000 milliárd hiányzott. Ezért kellett - többek között - az IMF hitel 2008-ban.

Babett képe

Babett
3 hónapja

Mindenki megnyalná az úját, ha rendszerváltáskor nem a szétverés lett volna a legfőbb szempont, hanem a fejlődés. Amit nem loptak ki, azt porig rombolták. Ezeknek már csak a maradék jutott.

erzsi6 képe

erzsi6
3 hónapja

Azért az állapotért ami itt marad(260 euró,360 benzin), most mindenki megnyalná az összes nyalható részét.Arról ne is beszéljünk, hogy mennyivel jobb lenne a helyzet ha maradt volna a vizitdíj,és a tandíj, egyes szakokon nem kellene százezreket fizetni egy félévért.Nem szeretem az amnéziás embereket.

victorb képe

victorb
3 hónapja

"Azt előre tudtuk"
Csak azt nem tudtátok, hogy mekkora ß@rt hagytatok itt.

Reflektor képe

Reflektor
3 hónapja

"Az európaiak nem hülyék"

Eddig jó.