A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Az elmagányosodott cédrus

via Orbán, Libanon

2012. január 26. 23:45 | 1 hozzászólás

Mint cédrus a libanoni fennsíkon, úgy magasodik nemzetünk uralkodó politikai elitje fölé a Vezér, aki most személyesen is elment, megtekintendő a nevezetes fát, felkeresni az ország állam és kormányfőjét, mint hazánk legfontosabb külpolitikai kapcsolatainak egyikét.

Ez a magasodás persze nem nagy kunszt, tekintve hogy az ominózus elitet maga a Nemzeti NB.II válogatta ki egy, a szűkebb pátriájában megrendezett vetélkedő keretében, melynek találó címe ez volt: Futva hozd a kalbászt majom!
Két oka lehetett annak, hogy felkereste ezt a szép, de hányatott életű kis országot.
Az egyik, hogy Libanon nem Európában van, így aztán talán megússza, hogy a helyi politikai körökben úgy nézzenek rá, mint paraszt a hatlábú grúz kecskére, merthogy itt még talán nem ismerték fel világpolitikai nagyságát, tehát van esélye néhány napot pihenni.
Fontos ez, így talán el tudja kerülni, hogy hirtelen el kelljen utaznia a bolgár tengerpartra rekreációs célzattal, habár ez még nem biztos.
Másrészt meglehet, megtetszett neki Libanon, a harcok földje, hol már évtizedek óta szólnak a fegyverek, ahol mindenki mindenki ellen harcolt már, és ahol úgy teremnek a hősök és mártírok, mint máshol a krumpli.
Pénteken a miniszterelnök felszólal a Változás az arab világban: demokrácia és pluralizmus című konferencián, szombaton várhatóan kitör a forradalom, annyi a tárgyalópartnereknek!...


A blogbejegyzés eredetije: Az elmagányosodott cédrus


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

Kataaa képe

Kataaa
3 hét

Tanulmány útra ment Libanonba?