A Kapcsolat.hu megújul.
Legyen ön is tagja egy jó közösségnek!

Lex Töröcskei - jó kezekben az államadósság

via Ténytár

2012. január 27. 11:05 | 1 hozzászólás

Tavaly novemberben, amikor Pleschinger Gyula, az Állami Adósságkezelő Központ vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára lett, gyorsan kiszivárgott a sajtóba a hír: utóda a meglehetősen erős jobboldali kötődésekkel rendelkező bankár, Töröcskei László lesz. Az információt megerősítette az ÁKK stratégiai igazgató-helyettese, valamint maga az érintett is (egyedül az NGM próbált még maszatolni), aki egyben azt is kijelentette: „ha megtörténik a kinevezés, lemondok mindenről.”

Mondanunk sem kell, a sajtóértesülések ez esetben is igaznak bizonyultak, Töröcskei november 15-én elfoglalhatta új hivatalát, lemondania azonban nem kellett semmiről. A kormány ugyanis ezúttal is a már jól bevált módszerhez folyamodott:  a 2012-es költségvetést megalapozó törvénybe „belecsempésztek" egy olyan módosítót, amely lehetővé tette, hogy az Államadósság Kezelő Központnál ne kelljen alkalmazni az addig hatályos összeférhetetlenségi szabályokat.


A jó erkölcs szabályai

Megnyugtatásul közöljük olvasóinkkal: a „jó erkölcs szabályait" követve, volt olyan tulajdon, amiről mégiscsak lemondott (annak ellenére, hogy erre jogszabály ugyebár nem kötelezte – szóval le a kalappal) a Simicska Lajossal „mély baráti kapcsolatot ápoló" Töröcskei. Mindössze két nappal kinevezése után, eladta 29,9 százalékos részesedését a Hír TV-ből, valamint 75 százalékos részesedését a Lánchíd Rádióból. (Mindkettőt egyébként Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője vásárolta meg – szóval nem kell aggódni, jó kezekbe került.)...


A blogbejegyzés eredetije: Lex Töröcskei - jó kezekben az államadósság


Írd meg a véleményed!

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hozzászólások

Apolitikus képe

Apolitikus
3 hét

Na ilyenkor hol vagy Reflektor? Miért nem teszel néhány "okos" megjegyzést?